É. Kiss Katalin, Kiefer Ferenc és Siptár Péter:

Új magyar nyelvtan

Osiris kiadó, 1998.

 

 

Munkánk olyan leíró magyar nyelvtan, mely elsősorban a XX. század utolsó harmadának magyar nyelvészeti eredményeire épül, de felhasználja a korábbi leíró munkák számos megfigyelését, általánosítását is. Törekvésünk, hogy az új felismeréseket olyan formában tegyük közzé, mely a modern nyelvészetben járatlan olvasó számára is hozzáférhető. Nyelvtanunkat elsősorban a magyartanároknak szánjuk. Reméljük, hogy legfontosabb megállapításai rajtuk keresztül az iskolai anyanyelvoktatásba is utat találnak.

 

Munkánk a nyelvészeti gondolkodás rejtelmeibe is betekintést kíván nyújtani. A modern nyelvészeti gondolkodás, érvelésmód megismertetését az új ismeretek közlésével egyenrangú fontosságúnak tartjuk. Könyvünkben igyekszünk nem csupán az eredményeket összefoglalni, hanem az eredményekhez vezető utat is megvilágítani. Az utóbbi évtizedekben a nyelvleírás módszerei a kísérleti fizika módszereihez váltak hasonlóvá. Lényegük, hogy egy nyelvi jelenség leírásakor a tapasztalt tények alapján először hipotézist állítunk fel arra nézve, hogy az adott jelenség milyen feltételek teljesülése esetén jön létre. Majd kísérletezünk: egyrészt olyan mondatokat/ kifejezéseket/ szavakat/ hangkapcsolatokat alkotunk, amelyekben a megállapított feltételek mindegyike teljesül, s ezeket helyesnek várjuk. Másrészt olyan mondatokat/ kifejezéseket/ szavakat/ hangkapcsolatokat képzünk, amelyekben a hipotézisben szereplő egyik vagy másik feltétel nem teljesül, s ezeket helytelennek jósoljuk. Ha a tapasztalt tények megcáfolják várakozásainkat (azaz, ha a megadott feltételek teljesülése esetén is kapunk helytelen szerkezetet, vagy ha egyik vagy másik feltétel nem teljesülése sem rontja el a szerkezetet), módosítanunk kell a leíráson.

 

Nyelvtanunk nem törekszik a teljességre. A nyelv jelenségei helyük, fontosságuk, szabályszerűségük alapján a nyelv központi magjához tartozó és többé-kevésbé periferikus jelenségekre oszthatók. A Prágai Iskolától kölcsönzött "mag" és "periféria" elnevezések ma is jól használhatók. Az alaktanban például a termékeny szóalapú képzések minden kétséget kizáróan a maghoz tartoznak. A nem szóalapú képzések, ha esetenként termékenyek is, a periféria részei. A nyelvtannak elsősorban a magról kell számot adnia, a perifériához tartozó jelenségek között legfeljebb csak válogathat a teljesség igénye nélkül. Nyelvtanunkban ennek megfelelően a magyar nyelvtan központi magját képező jelenségeket vizsgáljuk; ezek esetében viszont igyekszünk minden olyan nyelvi jelenségre kitérni, melyet fontosnak tartunk.

 

Az Új magyar nyelvtan több tucat magyarországi és külföldi nyelvész több évtizedes együttműködésének, vitáinak, egymást kiegészítő, korrigáló, ösztönző együttgondolkodásának eredményeit hasznosítja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az itt képviselt nézetek mind konszenzuson alapulnak; valójában a szerzőknek e nyelvészközösség együttműködése, vitái eredményeképpen kialakult egyéni álláspontját tükrözik. Az Új magyar nyelvtan ban kifejtett nézeteket előkészítő, olykor velük megegyező, máskor nekik ellentmondó kutatói teljesítmények az irodalomjegyzék alapján azonosíthatók. E nyelvészközösség munkája beépült a nemzetközi nyelvtudományba; eredményeik az emberi nyelvről, az emberi nyelv általános természetéről való ismeretek közös tárházát is jelentősen gazdagították. A magyarra vonatkozó kutatások például az elsők között hívták fel a figyelmet arra a ma már általánosan elfogadott tényre, hogy az emberi nyelvek mondat szerkezete nem húzható rá az alany-állítmány tagolás kaptafájára; hogy a nyelvek nagy részében a mondat kitüntetett összetevői a topik és a fókusz. A magyar birtokos szerkezet elemzése kulcsszerepet játszott a főneves szintagma univerzális belső szerkezetének felismerésében. A magyar hangrend és illeszkedés törvényszerűségeinek pontos leírása vezetett el e más nyelvekben is gyakori jelenségkör mozgatórugóinak megértéséhez. A magyar alaktani rendszere is számos olyan vonással rendelkezik, melyek vizsgálata általános nyelvészeti szempontból is gazdagította a nyelvtudományt (a ragozási paradigmák felépítésében érvényesülő gazdaságosság, az esetragok és a mondat szerkezete közötti összefüggés, az alanyi és a tárgyas ragozás és a határozottság-határozatlanság kategóriái, a deverbális alaptagú össze- tételek viselkedése stb.).

Először fordul elő, hogy olyan magyarra vonatkozó munkák eredményei, melyek a jelen nemzetközi nyelvészeti szakirodalmának szerves részét képezik, helyet kapnak egy nem szaknyelvészek számára készülő leíró nyelvtanban. Ez a körülmény talán a megszokottnál nagyobb intellektuális erőfeszítést kíván az olvasótól, de, úgy érezzük, a magyar nyelv legfontosabb szerkezeti sajátosságainak újragondolása a leírás szempontjából mindenképpen megéri a fáradságot.

 

A könyv az Osiris kiadónál jelent meg, ára 1850 forint.