Dalmi Gréte

 

The Role of AGRP in Non-finite Predication

 

                        (Az egyeztetés szerepe az igeneves tagmondatok predikációs viszonyának

  megvalósításában)

 

                      Ph.D. disszertáció tézisek

 

 

 

 

   

                                      Eötvös Loránd Tudományegyetem

        Elméleti Nyelvészet Tanszék

                                                        Budapest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                        2002.

 

 

1          A dolgozat műfaja

 

A dolgozat összehasonlító mondattani tanulmány. A összehasonlító mondattan a generatív nyelvelmélet ún. Principles & Parameters (P&P) változatából kinövő új műfaj, melynek képviselői, többek között Guglielmo Cinque, Ian Roberts, Lilianne Haegeman, Anna Cardinaletti, Christer Platzack, Hubert Haider. A skandináv összehasonlitó mondattan jeles művelői közé tartozik Halldór Ármann Sigurđsson, Tarald Taraldsen és Anders Holmberg. Jóllehet a műfaj nem újkeletű, Magyarországon mindezideig nem sok művelője akadt, így a dolgozatnak ez kétségtelenül újdonsága.

Az összehasonlító mondattan alapvetően irányultságában különbözik a nyelvtipológiától, azaz a különböző nyelvek osztályokba rendezésétől. A nyelvtipológia sok nyelvből kiindulva igyekszik általánosítani. Az összehasonlító mondattan ezzel szemben univerzális elveket és paramétereket vesz alapul, melyek értékét a vizsgálat során rögzíti az egyes nyelvekben. Fő célkitűzése, hogy eljusson a megismerésnek arra a szintjére, ahonnan az Univerizális Grammatika aktuális megvalósulásai a különböző nyelvekben legjobban magyarázhatók. Mindez - a dolgozat tanúbizonysága alapján - csak úgy lehetséges, ha a megállapítások nem csupán egyetlen nyelvre alapulnak.

 

2          A dolgozat főbb állításai

 

A dolgozat főbb állításai a következők:

2.1       A predikáció kölcsönösen egyértelmű, monadikus viszony, amely a predikátum és a thematikusan és aspektuálisan legkiemelkedőbb argumentum (tipikusan az alany) között áll fenn. Egy tagmondaton belül egy predikátumot csak egyetlen argumentum érvényesíthet és egy argumentum csak egyetlen predikátumot érvényesíthet.

Az üres alanyt engedélyező, VSO alapszórendű nyelvek esetében - lexikális alany híján - az alany és állítmány közötti egyeztetésért felelős igei morféma tölti be a legkiemelkedőbb argumentum szerepét. Tipológiailag ez jól motiválható azzal, hogy az egyeztető morféma számos nyelvben a személyes névmásból alakult ki, más nyelvekben pedig a személyes névmás az ige előtt vagy után megjelenő tapadószócskaként jelzi az alany számát, személyét, nemét, stb.

2.2       Az, hogy egy tagmondat finit vagy nem-finit értékű, nem tulajdonítható kizárólag az időjel meglétének illetve hiányának. Hasonlóképpen, a T(ense)P nem lehet kizárólag felelős az alany nominatívuszi esetéért illetve annak hiányáért. A dolgozat a mondat finitségét mint a predikátumnak a beszélő nézőpontjából való térbeni és időbeni rögzítését definiálja:

“Whereas tense introduces a time aspect in the clause, relating the predication to a time line, finiteness […] identifies the speech time with the here and now of the speaker at the moment of speech.”   (Platzack 1998:59).

A felszólító mód finit, jóllehet időjel nem látható rajta. Ugyanez áll a neo-latin nyelvek kötőmódjára is. Az 5. fejezet velszi példái jól illusztrálják, hogy a finitség kritériumai mindig csak egy adott nyelvre jellemzőek, azaz nyelvspecifikusak.

A dolgozat cáfolja a generatív nyelvelmélet azon közkeletű állítását, hogy a mondat finitségéért kizárólag az időjelet tároló T(ense)P kategória felelős. A finitséget egy önálló FINP funkcionális kategória jegyeként definiálja a mondat előszobájában (C-szint Rizzi 1997-es modelljében, (13)-as ábra). Finit főmondatokban a FINP láncot alkot egyrészről az AGRsP-vel, másrészről a T1P-vel. A [FINP...AGRsP] lánc az, ami az alanyi esetadást ellenőrzi. A nem-finit tagmondatokban FINP nem jelenik meg, tehát láncot sem alkot. Alapértelmezésben a nem-finit infinitívuszi tagmondat alanya ezért nem kap nominatívuszi esetet.

A dolgozat 5. fejezete a relatív esemény-időt Stowell (1996) nyomán technikailag úgy kezeli, hogy a tagmondatokban T1P nem jelenik meg, csak T2P, ami azonos indexet visel a főmondati T1P-vel. A T2P nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy nominatívuszi esetet ellenőrizzen a finit, infinitívuszi, melléknévi vagy határozói igeneves tagmondatokban. A másodlagos predikátumok (kistagmondatok) esetében sem FINP sem TP nem jelenik meg a funkcionális rétegben, csak AGRP.

2.3              A predikációs viszonyt érvényesíteni kell, finit, nem-finit és kistagmondatokban

egyaránt. Ezt mondja ki a Predikáció Érvenyesítési Princípium (PÉP).

 

(1)        Predikáció Érvenyesítési Princípium (PÉP)

Minden predikátumnak érvényesítenie kell a [+pred] jegyét spec-fej vagy fej-fej

elrendezésben.

 

Ennek az érvényesítésnek a helye alapértelmezésben az AGR2P, azaz az alanyi egyeztetésért felelős funkcionális kategória. Ilyenkor AGR1P egyáltalán nincs a szerkezetben. Speciális esetben, mint például a nem-nominatívuszi alanyt kérő predikátumoknál, a funkcionális réteg (T-szint) kategóriái közül a legfelső, tehát az AGR1P (Cardinaletti 1995, 1997) az érvényesítés helye. Mindezt a Bal Szél Feltétel fogalmazza meg.

 

(2)        Bal Szél Feltétel

*[-pred]

[CP…………..[AGR1P…[AGR2P…….[TP……….[VP…….]]]]]

C-szint T-szint                                    V-szint

 

Ennek fényében az újrafogalmazott PÉP így adható meg:

 

(3)        ÚPÉP

i.          Minden predikátumnak érvényesítenie kell a [+pred] jegyét spec-fej vagy fej-fej elrendezésben.

ii.                   A predikációs viszony érvényesítése minden tagmondatban a funkcionális réteg (T-szint) bal szélén történik.

 

Az érvényesítés történhet spec-fej illetve fej-fej szerkezeti elrendezésben. A kétféle elrendezés tekintetében a dolgozat követi Alexiadou & Anagnostopoulou (1998) elméletét, azonban számos más ponton eltér attól, az (i)-(iii) alatt kifejtett okok miatt.

Az üres alanyt nem engedélyező SVO típusú nyelvekben (angol, francia, izlandi) spec-fej elrendezés érvényesül, azaz a predikációt érvényesítő argumentumnak (tipikusan az alanynak) a [Spec,AGRsP] helyre kell kerülni. Az üres alanyt engedélyező VSO típusú nyelvek esetében (görög, velszi, spanyol, magyar) az igei predikátum az egyeztető morfémával fej-fej elrendezésben érvényesíti a predikációs viszonyt. Ennek az a jól ismert elméleti következménye adódik, hogy a spec-fej egyeztető és fej-fej egyeztető nyelvekben a preverbális alany státusza nem azonos. Az előbbi típusban a preverbális alany predikációs viszonyt érvényesít, így kötelező ott megjelennie. Az utóbbi nyelvtípusban topikalizáció eredményeképpen kerül az ige előtti helyre, tehát választható művelet útján. Azokban az üres alanyt megengedő kötött szórendű nyelvekben, amelyekben nincs igei egyeztető morféma (kínai, indonéz, balinéz) a predikációs viszony egy harmadik módon, rejtett jegy-mozgatással valósul meg az AGRsP-ben.

A dolgozat felfogása egyrészt szembenáll a minimalista elmélet jelenleg érvényben lévő változatával, amely tagadja az egyeztetésnek, mint önálló funkcionális kategóriának a szükségességét, noha eredetileg éppen itt jelent meg a gazdag funkcionális réteg, és benne a tárgyi és alanyi egyeztetés szintaktikai kategóriája. Másrészt, a dolgozat predikációs viszony fogalma eltér a minimalista elméletben, így az Alexiadou & Anagnostopoulou (1998) elméletében használt absztrakt EPP jegy ellenőrzésétől. Az EPP jeggyel kapcsolatos összehasonlító mondattani vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy azt egyaránt lehetséges az AGRP vagy a TP, sőt a CP kategóriákban ellenőrizni. Ez a jelen predikációs fogalom esetében nem áll fenn. A TP a nem-finit mondatokban nem látható, kérdéses, hogy egyáltalán jelen van-e. A CP pedig, egyebek mellett, a diskurzus-orientált funkciók ellenőrzésének színtere, szintaktikai predikációs viszony ellenőrzésére nem alkalmas.

(i)                 A balkán nyelvekben kötőmód egyaránt előfordulhat finit és nem-finit tagmondatok-

ban. A kettő közötti különbség abban áll, hogy a finit tagmondatban jelen van a FINP kategória, és a [FINP…..AGRsP] lánc képes az alany nominatívuszi esetét ellenőrizni. A nem-finit mondatban nincs FINP, így nem is jöhet létre [FINP….AGRsP] lánc. A finit és nem-finit kötőmódú tagmondatok közti különbséget az 5. fejezet Krapova (1998) és Roussou (1995) nyomán empírikus tesztekkel támasztja alá. Az alanyi egyeztetés mindkét esetben jól látható:

 

BOLGÁR

(4a)      Ivan      se         nadjava            [brat mu /pro    da        dojd-a].                      

Ivan      RFL     expects             brother his/pro  PRT    come-SBJ3SG

Ivan expects his brother/pro to leave.’

 

(4b)      *Ivan    se         nadjava            [PRO   da        dojd-a].

Ivan      RFL     expects                         PRT     come-SBJ3SG

‘Ivan expects to leave.’

 

(5a)      *Ivan    ste                   se         opita     [brat mu /pro    da        pomog-a         

Ivan      will-3SG RFL   try        brother his/pro              PRT     help-SBJ3SG

 

na Anton].

to Anton

‘Ivan will try his brother/pro to help Anton.’

 

(5b)      Ivan      ste                    se         opita     [PRO   da        pomog-a          na Anton].

Ivan      will-3SG           RFL     try                    PRT     help-SBJ3SG   to Anton

‘Ivan will try to help Anton.’

 

Ha a kötőmódú tagmondat alanya kötelezően azonos referenciájú a főmondat alanyával (vagy egyéb argumentumával), akkor kontroll szerkezetről és PRO-ról beszélünk. Ha a kötőmódú tagmondat alanya eltérő referenciájú lexikális vagy üres elem, akkor obviációról és pro-ról van szó. Ez két különböző környezet, amelyet a predikátumok két különböző osztálya választ ki. Kontroll típusú tagmondatot kérnek az aspektuális, cirkumstanciális modalitást kifejező, pszichológiai és egyéb predikátumok. Obviációs tagmondatot választanak a mentális képességeket kifejező kognitív, illetve a szándékot, akaratot kifejező volicionális predikátumok. A balkán akar predikátum mindkét típust választhatja, emiatt - tévesen - opcionális kontroll predikátumnak nevezik.

A jelenségnek a balkán szakirodalomban elterjedt elemzéseit a jelen dolgozat Krapova (1998) nyomán elveti. Ezek az elemzések ugyanis a lexikális nominatívuszi alany engedélyezését azzal magyarázzák, hogy az obviációs tagmondat láthatatlan időjele szemantikailag erősebb, mint a kontroll tagmondat szintén láthatatlan időjele (szemantikai kontroll vs. szintaktikai kontroll).

A láthatatlan, szemantikai” időjel egyoldalú feltételezése problematikus, mivel az időjel minden esetben az esemény időbeli rögzítését szolgálja, azaz szemantikai értelmezést kíván. A kontrollos kötőmód időbeli megszorítottsága (ti. csak előre utalhat) az obviációs kötőmódhoz képest nyilvánvaló, ez azonban a tagolt CP” modellben a T2P jegyeivel könnyen kifejezhető.

Az obviációs kötőmódú predikátum lehet perfekt alakú, a kontrollos kötőmódú predikátum sohasem. Az előbbi megenged eltérő időreferenciát a főmondat és a kötőmódú tagmondat között, az utóbbi nem. A kontrollos kötőmód alanya mindig üres, referenciája azonos a főmondat alanyának (vagy más argumentumának) referenciájával. A kontrollos kötőmód nem tűr meg lexikális alanyt, az obviációs viszont igen. A lexikális alany referenciája ilyenkor eltér a főmondat alanyáétól (vagy más argumentumáétól).

 

Eltérő időreferencia és perfekt kötőmód

(6)        Nadjav-ax        se         [da       si                      zaminal do utre]. OBVIÁCIÓ

hope-PAST1SG           RFL     PRT     be-SBJ2SG      left                    by tomorrow

‘I hoped you would have left by tomorrow.’

 

(7)     *Sega     zapuchvam       da        pluv-am            utre.                             KONTROLL 

now      begin-1SG        SBJ      swim-1SG        tomorrow

‘Now I am beginning to swim tomorrow.’

 

Érdekes módon, a velszi finit és nem finit infinitívuszi tagmondatok hasonló megoszlást mutatnak: lexikális és pro alanyt csak a finit infinitívusz enged meg. A pro alany referenciája mindig eltér a főmondati alanyétól, ellenkező esetben PRO-ról beszélünk (Tallerman 1998).

(ii)               A topikalizált elem nem minden esetben képes a szintaktikai predikációs viszony

érvényesítésére:

 

NÉMET

(8)        [CPGestern]       haben               die Kinder        das Film           gesehen.                      

tegnap              PERF3PL        a gyerekek       a film                lát-PRT

‘Tegnap látták a gyerekek a filmet.’

 

Ebben a német mondatban az időhatározó a mondat előszobájában, a CP régióban foglal helyet, mint a mondat topikja. Predikációs viszonyba azonban nem lép a predikátorral, vagyis az igével, a viszony érvényesítésére csak a thematikusan és aspektuálisan legprominensebb argumentum (tipikusan az alany) alkalmas.

A minimalista elméletben az AGRsP kategória szolgál az alanyi egyeztetés színhelyéül. Ebből természetes módon adódik, hogy a predikációs viszony érvényesítése nominatívuszi alany esetében az AGR2P-ben, nem-nominatívuszi alanyok esetében az AGR1P-ben történjék. Az az állítás, hogy a predikációs viszony érvényesítése csakis az AGRP-ben történhet, a jelen felfogásban logikai szükségszerűség. A 2. és 3. fejezet érvei azt támasztják alá, hogy minimalista keretben a funckionális réteg kategóriái közül erre más elem (TP vagy ASPP) nem volna alkalmas. Ily módon a dolgozat ellentétben áll mindazon elméletekkel, amelyek a TP-nek illetve ASPP-nek tulajdonítanak ilyenféle szerepet. Az AGRs fej az LF-értelmezés szempontjából lényeges jegyet érvényesít, így semmiképpen nem elhanyagolható.

A minimalista elméletnek Chomsky (1995, 1998, 1999, 2001)-ben publikált változatai már nem egy konkrét funkcionális kategóriához kapcsolják az  “Egyeztess” viszonyt, hanem az ún. erős fázishoz. Egy kifejezés akkor jól-formált, ha egy erős fázison belül az “Egyeztess” viszony megvalósul. Erős fázis lehet pl. a vP vagy a CP. A dolgozat elveti a predikációs viszony pusztán technikai értelemben vett, formális EPP-ellenőrzésre való redukálását, így a fázisokban történő érvényesítést is.

(iii)       A szakirodalomban javasolt predikáció-elméletek többsége megegyezik abban,

hogy a predikációt olyan monadikus viszonynak tekinti, amelyet valamilyen szintaktikai művelet során kell mondattá formálni. J. Sasse (1987, 1998) ezt mondatalkotási műveletnek nevezi, S. Rothstein (1983, 1995) predikátum érvényesítési feltételnek, J. Bowers (1993) egyenesen azt állítja, hogy a PredP projekció a mondat kohéziójáért felelős szintaktikai kategória. A jelen dolgozat felzárkózik ehhez a konceptuális vonulathoz, amennyiben a mondat kohéziójáért felelős kategóriának az alanyi egyeztetés szintaktikai kategóriáját, azaz az AGRsP-t tekinti.

Az összehasonlító mondattan széles eszköztárát felhasználva, a dolgozat részletesen tárgyalja a nem-finit predikációs viszonyt megvalósító tagmondatok számos fajtáját olyan európai nyelvekben, amelyekről a minimalista elmélet mindeddig csak határesetként vett tudomást.

A 4. fejezet az izlandi és magyar főnévi igeneves tagmondatokat, az 5. fejezet az izlandi, szlovák, finn, magyar és orosz névszói predikátumokat tartalmazó ún. kistagmondatokat, a balkán finit és nem-finit kötőmódú tagmondatokat, a velszi finit és nem-finit infinitívuszi tagmondatokat, valamint az orosz és magyar melléknévi és határozói igeneves tagmondatokat tárgyalja. Bemutatja, hogy a predikációs viszony mindegyikük esetében a nem-finit tagmondat AGRsP-jében jut érvényre. A tagmondat funkcionális rétegben található egyéb kategóriák  azonban fajtánként és nyelvenként változnak.

A tárgyi egyeztetés kifejezésére szolgáló AGRoP a színtere a tárgy referenciális, határozottsági illetve specifikussági jegy-ellenőrzésének némely nyelvben (magyar, török, palauan, stb.). A névmási tárgyak és határozatlan főnevi tárgyak e tekintetben nem különböznek a határozott főnévi kifejezésektől, mivel éppúgy képesek az ige tárgyi argumentumaként viselkedni. Így ezek egységesen DP-nek tekintendők. A DP-n belüli jegyek szerveződésében viszont eltérnek, ebből vezeti le a dolgozat a magyarban a határozottsági illetve határozatlansági egyeztető morféma megjelenését az igei predikátumon. A tárgyi egyeztetés tekintetében a dolgozat 4.3 fejezete alternatív elemzést kínál Bartos (1999) morfo-szintaktikai elemzéséhez képest.

A magyar tárgyi egyeztetés szerepének bemutatása igen lényeges az összehasonlító mondattani elemzés szempontjából, mivel rávilágít az AGRoP LF-interpretációs szükségességére. A referenciális tárgyak [+ref] jegyét az üres alanyt megengedő VSO típusú nyelvekben a predikátum fej-fej ellenőrzés formájában érvényesíti az AGRoP-ben. ĺgy a jelen modellben a magyar tárgy, csakúgy mint az alany, a saját (alanyi illetve tárgyi) jegyeinek ellenőrzése cáljából nem mozdul ki a VP-ből, sem akkor ha határozott, sem akkor, ha nem. A jegyellenőrzést maga a predikátum végzi el, hiszen az egyeztető kategóriák specifikálója nem jelenik meg. Egyéb, diskurzus-motívált célból a tárgy természetesen éppúgy mozog, mint bármely más igei argumentum. A magyar infinitívuszi tagmondat rendhagyó tárgyi egyeztetési jelenségeit a 4.3 fejezet az infinitívuszi tagmondat csökkent képességű AGRoP-jével magyarázza.

 

3              A dolgozatban felvetett elméleti problémák

 

3.1       A kategorikus és thetikus ítéletek és a [+pred] viszonya

 

A dolgozat predikátum felfogása lényegét tekintve nem újszerű. Ezt az 1.3 alfejezet deklarálja: a predikációt fregei értelemben vett függvény relációnak tekinti, amelyben egy igét a saját argumentumai telítenek. E tekintetben azonosul Rothstein (1983, 1995) szinktaktikai predikátum felfogásával. Mivel az igék általában több argumentumúak, Grimshaw (1990) nyomán a thematikusan és aspektuálisan legkiemelkedőbb elemet jelöli meg kitüntetett argumentumként. Nem használja azonban a külső argumentum” fogalmát Williams (1994) értelmében, tehát nem tekinthető thematikus predikátum felfogásnak. 

Kuroda (1972, 1995) a kijelentő mondatokat szintén fregei értelemben vett predikátum függvénynek tekinti, amelyben a predikátumhoz kapcsolódnak az argumentumok. Logikai szerkezetüket tekintve azonban az állítások kifejezhetnek egyszerű ítéletet illetve kettős ítéletet. Az előbbit thetikusnak az utóbbit kategorikusnak nevezi a Brentano-Marty-féle értelmezésnek megfelelően. A logikai alany-logikai predikátum pár kategorikus ítéletet fejez ki, míg a logikai alanyt nélkülöző mondatszerkezet thetikus ítéletek kifejezésére szolgál:

 

NÉMET

(9)        Ich urteile, der Körper ist          auf der Erde.                            Kategorikus itélet

            én ítélem   a test            van       –on a föld

            ‘Én úgy ítélem, hogy a test a földön van.

 

(10)Es  regnet.                                                                          Thetikus itélet

EXP     esik

‘Esik (az eső).‘

 

Szintaktikai predikációs viszony természetesen mindkét ítéletben megtalálható:

“Those sentences that are assumed to represent thetic judgments are still, according to Marty’s linguistic theory, assumed to have the subject-predicate structure as sentences.” (Kuroda 1972:154)

Bár mindkét ítéletben fellelhető az arisztotelészi értelemben vett subiectum-predicatum tagolódás, véleménye szerint a mondatokat érdemesebb logikai szerkezetük, semmint szintaktikai szerkezetük szerint elemezni. Vizsgálatai alapján a japán kijelentő mondatok sokkal inkább a logikai szerkezetet, semmint a hagyományos alany-állítmány tagolódást tükrözik. A japánban az ige eőtt megjelenő alanyt aszerint értelmezzük specifikusnak és/vagy nem-specifikusnak, hogy wa avagy ga partikula járul-e hozzá:

 

JAPÁN

(11)      Inu       ga         neko     o         oikakete           iru.                   THETIKUS

kutya   NOM   macska ACC   kerget               PROG

            Kergeti egy/a kutya a macskát.’

 

(12)      Inu       wa        neko     o          oikakete           iru.                   KATEGORIKUS

kutya    TOP     macska ACC   kergeti PROG

            ‘A kutya a macskát kergeti.’

 

A két mondat közötti jelentésbeli különbséget Kuroda azzal magyarázza, hogy (6) nem tartalmaz logikai alanyt, tehát thetikus ítélet, míg (7) igen, azaz kategorikus ítéletet fejez ki. Az utóbbi megköveteli a logikai alany specifikus értelmezését (diskurzus-kötöttségét), az előbbi csupán megengedi, innen ered a kétféle olvasat (6)-ban. Kuroda elméletében az univerzális állítások kategorikus ítéletet fejeznek ki.

É.Kiss (2001) tovább fejleszti Kuroda elméletét, és a mondatok logikai szerkezetét azonosítja szintaktikai szerkezetükkel. Az ő elméletében a predikációs viszony a topik és a kijelentés többi része között feszül. Mivel egyazon predikátumhoz több topik is tartozhat, É.Kiss (2001) tételezi, hogy ilyenkor a mondat rendezett párokról, illetve hármasokról állít valamit. A topik nélküli mondatokban É.Kiss (2001) egy üres esemény-változót tételez fel a TOPP-ben, amely a mondat logikai alanyául szolgál.

A jelen dolgozat predikáció-felfogása szerint a bal periféria, így a TOPP, nem érvényesít szintaktikai predikációs viszonyt. Jóllehet az esemény-argumentum az üres alanyt megengedő VSO típusú nyelvek mondatainak logikai szerkezetében is jelen van, a predikációs viszonyt az igei egyeztető morféma érvényesíti.

Míg korábban a kötött szórendű, alany-prominens nyelveket és az üres alanyt engedélyező, topik-prominens nyelveket egymással szembe állítva kezelték, Rizzi (1997) modellje lehetővé teszi, hogy e két típust parametrikus változatként fogjuk fel.

A jelen dolgozat Rizzi (1997) modelljét úgy ötvözi É.Kiss (2001)-gyel, hogy az egyikből a gazdag funkcionális réteget, a másikból a jól kidolgozott C-szintet hasznosítja. A szintaktikai predikációs viszony érvényesítése a funkcionális rétegben történik spec-fej vagy fej-fej elrendezésben, à la A&A. Míg a funkcionális réteg (T-szint) megengedi mind a nyílt, mind a rejtett mozgatást, a mondat előszobájába (C-szint) történő mozgatásnak mindig nyíltnak kell lennie, Platzack (1998) Fonológiai Láthatósági Feltétele értelmében.

 

A módosított “tagolt CP” modell  (Rizzi 1997-re és É-Kiss 2001-re alapitva)

(13)      CP      

SPEC              C’                    

C                  ForceP

      SPEC                Force’

   Force                TOPP*

 SPEC                  TOP’

TOP                 QP*

SPEC               Q’

Q                     FP*

SPEC               F’

F                     FINP

SPEC           FIN’

         FIN            AGR1

 

A dolgozat átveszi A&A elméletéből azt, hogy az üres alanyt engedélyező VSO típusú nyelvek illetve az üres alanyt nem engedélyező SVO típusú nyelvek szórendjét a spec-fej vagy fej-fej predikáció érvényesítési stratégiából vezeti le. Míg A&A ezt a különbséget az EPP-paraméter és a T-kritérium kölcsönhatásával magyarázza, a jelen dolgozat a PÉP-en kívül az igei egyeztetésért felelős AGRsP projekció fonológiai tulajdonságaira is épít. EPP jegy-ellenőrzés helyett [+pred] jegy-ellenőrzést javasol, a fentebb már ismertett okok miatt.

 

 

 

 

 

 

A magyar finit mondatok funkcionális rétege  (Dalmi 1994)

(14).........AGR1P        (=MODP in Dalmi  1997, 2000)

SPEC               AGR1’

AGR1              AGR2P                        (=AGRsP in Chomsky 1993)

SPEC               AGR2’

AGR2              AGR3P                        (=AGRoP in Chomsky 1993)

SPEC               AGR3’

AGR3              MOODP

SPEC               MOOD’

MOOD               T1P   (Stowell 1996)

SPEC                 T1’

T1                 T2P

SPEC          T2’                  T2….

A&A meggyőzően érvel amellett, hogy a VSO típusú, üres alanyt engedélyező nyelvekben az alanyi egyeztetésért felelős AGRsP nem rendelkezik specifikálóval. Úgy tűnik, hogy ez a T-réteg többi funkcionális kategóriájára is áll. Mivel a predikátum fej-fej jegy-ellenőrzést végez, sem az alanynak, sem a tárgynak nem szükséges nyílt mozgatást végezni a levezetés ezen szakaszában. Valahányszor egy VSO típusú nyelvben az alany az ige előtt jelenik meg, soha nem a [SPEC, AGRsP]-ben van, hanem egy magasabb pozícióban, a mondat előszobájában (C-szint).

A kötött szórendű nyelvekben a [+pred] jegyet spec-fej elrendezésben kell ellenőrizni, tehát a [SPEC, AGRsP] pozíció soha nem lehet üres. A thetikus ítéletet kifejező egzisztenciális mondatokban az expletívum-beillesztés éppen azért történik, hogy ez a szintaktikai követelmény teljesüljön:

 

(15a)    There   are                   taverns in this town.                  ANGOL SVO

            EXPL   COP-PL          kocsmák a városban

‘Vannak kocsmák a városban.’

 

Ha egy kifejezést topikalizációval a mondat előszobájába viszünk, a szintaktikai predikációs viszonyt változatlanul az AGRsP-ben kell érvényesíteni:

 

(15b)    [TOPPTavernsj, [AGRsPJohn likes visiting tj]].

 kocsmákat  János szeret látogatni

Kocsmákat szeret János látogatni.

 

A&A elméletében a VSO alapszórend egyik ismertetőjele az ige előtti alany határozottságára vonatkozó megkötés (Definiteness Restriction) hiánya:

 

 

 

 

(16)      Eftase               ena pedi.                                              GÖRÖG VSO

érkezett            egy gyerek

‘Érkezett egy gyerek.’

 

(167)    Eftase               kathe filos mu.             

érkezett            minden barát enyém

‘Érkezett minden barátom.’

 

(18)      There arrived a friend of mine.                           ANGOL SVO

            EXP érkezett egy barát enyém

            ‘Érkezett egy barátom.’

 

(19)           *There arrived every friend of mine.     

EXP érkezett minden barát enyém

‘Érkezett minden barátom.‘

           

A magyarban a megfelelő mondatok helyessége nem következik önmagában a határozott illetve határozatlan alany preverbális vagy posztverbális pozíciójából. Jogosan vetődik fel a kérdés, vajon a magyar ún. fej-fej egyeztető nyelv-e. Kétféle válasz lehetséges. Ha a magyarból nem hiányzik a határozottsági megszorítás (DR), akkor nem sorolható a VSO típusú nyelvek csoportjába. A másik lehetőség az, hogy a magyarból jól ismert határozottsági/specifikussági megszorítás (SE) nem szintaktikai, hanem lexikális-szemantikai okokra vezethető vissza. A dolgozat az utóbbi álláspontot fogadja el a hivatkozott szakirodalom alapján.

 

3.2       A főmondati AGRsP és a fogyatékos tagmondati AGRsP viszonya: eset-átruházás, anaforikus kontroll avagy szemantikai szelekció?

 

A dolgozat 4. és 5. fejezetének központi kérdése, hogyan teljesül az ÚPÉP a különböző fajtájú nem-finit tagmondatokban a tipológiailag eltérő, ám gazdag morfológiájú nyelvekben.

Jónsson (1997) izlandi infinitívuszos elemzése a főmondati és tagmondati AGRP kategóriák között megfigyelt viszonyt a H. Borer által javasolt anaforikus kontrollként kezeli. Ebből vezeti le az izlandiban megfigyelhető nem-nominatívuszi alanyok és nominatívuszi tárgyak esetében tapasztalt inverz esetadási folyamatokat. Az izlandiban ugyanis az argumentumok esetét a thematikus és aspektuális prominencián túl VP-héjon belüli elrendezésük is befolyásolja.

 

IZLANDI

(20)      Marí-u synđist              [Jón-i               líka                   þessir                          

Maria-DAT      tűnt                   János-DAT      tetszeni ezek-NOM

 

            baekur].

könyvek-NOM

            ’Máriának úgy tűnt, hogy Jánosnak tetszenek ezek a könyvek.’

 

Jónsson (1997), kissé komplikált esetadási mechanizmusában, ilyenkor a felszínen megjelenő, gyakran inherens eseten kívül, egy második, láthatatlan struktúrális esetet is feltételez. Ez a második eset egyik argumentumról a másikra átruházható annak érdekében, hogy az Eset Filter ne sérüljön. Erre azért van szükség, mert a cél-argumentum saját tagmondatában az AGRP kategória gyenge, így nem tud esetet ellenőrizni. A főmondati AGRP viszont olyan erős, hogy a saját tagmondatán kívül a szomszédos tagmondat argumentumainak esetét is képes ellenőrizni.

A dolgozat az anaforikus kontroll technikai lehetőségét általában véve elutasítja. Empírikusan nem motíválhatóak a főmondati AGRP különleges képességei, sem az izlandiban, sem a magyarban. Abból, hogy a nem-finit tagmondat AGRsP-je nem ellenőrzi az alany esetét, nem szükségszerüen következik, hogy a főmondati AGRsP-nek ezt anaforikus kontroll útján kellene végeznie.

A két AGRsP között fennálló kapcsolat vitathatatlan, azonban az anaforikus kontroll fogalma azt nem megfelelően írja le. Így például nem magyarázza sem a magyarban sem az izlandiban azt, hogy a cirkumstanciális modális és pszichológiai predikátumok ezekben a szerkezetekben általában 3SG jegyűek, míg a tagmondat alanyának ettől eltérő egyeztetési jegyei is lehetnek. Ha az infinitívuszi alany jegyeit valóban a főmondati AGRsP ellenőrzi anaforikus kontroll formájában, akkor elvárható, hogy ő maga is rendelkezzen ezen jegyekkel, ami az adott szerkezetekben nyilvánvalóan nem teljesül:

 

(21)Nem sikerült(3SG) nekem(1SG) [megmutatnom (1SG) PRO(1SG) várost a

vendégnek részegen].

 

(22)A lányok-nakj kellett a vendégeknekk [megmutatniuk tj a saját/j?k szobá-juk-at].

 

A másodlagos predikátumok (kistagmondatok) AGRP-je a névszói predikátumok esetét ellenőrzi a morfológiailag gazdag nyelvekben. A főmondati predikátum ezt közvetlenül nem tudja megtenni, mivel ezek a névszók [+propozíció] thematikus jegyű független egységek. Ennek ellenére, az érintett nyelvekben szisztematikusan egy bizonyos esetet kap a rezultatív vagy depiktív kistagmondat, és ettől eltérő, más esetet kap az ECM-kistagmondat névszói predikátuma:

 

(23)      vP                                                                                            ECM kistagmondat

SPEC               v’

v                                  AGRP

I           consider                       SPEC       AGR’

Én        tartom                          AGR                           AP

SPEC               A’

John            A

Jánost        happy

     boldog-nak

 

A főmondati alanyi vagy tárgyi egyeztetésért felelős AGRP és a kistagmondati AGRP-je  közötti viszony itt is vitathatatlan. Kérdés azonban, hogy vajon anaforikus kontrollnak avagy szelekciónak kell-e hívni. Az anaforikus kontroll ellen itt is hasonló érvek szólnak, mint az infinitívuszi tagmondatoknál. A főmondati predikátum nem a kistagmondat fejének esetét választja ki, hanem szemantikai tartalmát, így lexikális szelekcióról nem beszélhetünk. Természetesen az ige lexikális tartalma határozza meg, hogy milyen szemantikai tartalmú kistagmondatot kér, az esetadást azonban közvetlenül nem ellenőrizheti. A főmondati predikátumnak ez a szelekciós tulajdonsága a főmondati AGRsP vagy AGRoP révén jut érvényre. A  [+pred] jegyét viszont minden predikátum mindig a saját tagmondatán belüli AGRP-ben ellenőrzi. Így a szemantikai szelekciós viszonyt a két AGRP között kell megállapítani.

Az üres alanyt nem engedélyező, SVO típusú izlandiban és szlovákban a kistagmondat predikátuma spec-fej elrendezésben érvényesíti a predikációs viszonyt, és ugyanígy ellenőrzi az alany esetét is. A magyar és finn kistagmondati predikátum viszont a fej-fej elrendezést részesíti előnyben. Ezt a predikátum és az alany eltérő morfológiai esete egyértelműen jelzi. Az oroszban mindkét stratégia megfigyelhető, így kevert típusnak minősül.

 

3.3       Meteorológiai predikátumok

 

Sigurđsson (1993) a thematikus láthatóságot a kormányzás fogalmára építi. Azt állítja, hogy a thematikus láthatóság vagy morfológiai esetként (argumentum-láthatóság) vagy alanyi egyeztetésként (fej-láthatóság) ölt testet. Az izlandi nem-nominatívuszi alanyú szerkezetekben egyidejűleg megjelenik mindkettő, ezt dupla láthatóságnak nevezi. Sigurđsson (1993) elmélete empírikusan jó predikciókat tesz a nem-nominatívuszi alanyok tekintetében. Azonban a meteorológiai predikátumokra sem a fej-láthatóság sem pedig az argumentum-láthatóság nem alkalmazható.

A meteorológiai predikátumokat általában unakkuzativnak, azaz nem ágens-alanyú tárgyatlan predikátumoknak tekintik. Ezt az olaszban az avere/essere segédige-választás is jelzi. Az ilyen igék egyetlen argumentuma a páciens, azaz mélytárgy. Darden (1973) elemzésében ez a mélytárgy beépül a szemantikailag üres predikátum lexikális jelentésébe:

 

(24a)    Történik mennydörgés → Mennydörög.

(24b)    Történik pitymallat. →  Pitymallik.

 

Hale&Keyser (1990) lexikális inkorporációs megoldása itt azért nem alkalmazható, mert a meteorológiai igék mélytárgya mindig kontextuálisan meghatározott, ezt a szakirodalom kontextuálisan determinált esemény változóként említi.

 

3.4              Wackernagel és unokatestvérei

 

A dolgozat 3.5. alfejezete - Anderson (1993) álláspontját elfogadva - a szórendi váltakozások okául részben a kétféle predikáció-érvényesítési stratégiát, részben pedig az AGRsP fonológiai tulajdonságait jelöli meg. Ha az ige fonológiailag csökkent értékű, olyan pozícióba kell jutnia, ahol az idő/szám/személy végződések rátapadhatnak. Ezt a gondolatot eredetileg Wackernagel (1892) törvénye fogalmazta meg úgy, hogy fonológiailag gyenge elem nem állhat a mondat élén. 

Wackernagel törvénye jut érvényre a germán nyelvek V2 jelenségében. A Warlpiriben az alanyi egyeztetést kifejező segédige értékű tapadószócska szintén a második helyet igyekszik elfoglalni, ezt követi a lexikális ige. Azokban a nyelvekben, ahol az AGRs fonológiailag erős (görög, velszi), fonológiailag motívált szintaktikai műveletek nem találhatók. A harmadik lehetőség az, hogy a fonológiailag gyenge AGRsP folytán az ige egy olyan elemet vonz maga elé, amely alkalmas a fonológiai frázis főhangúlyának viselésére, és ezáltal a PHONP jól-formáltságának biztosítására.

Roberts&Roussou (1997) szerint a V2 nyelvekben azért kerül az ige közvetlenül a topikalizásással a mondat élére vitt elem mögé, mert csak itt tudja az EPP jegyet ellenőrizni. Az EPP ellenőrzés mindig a TP-hez kapcsolódik. Ha tehát a topik a [Spec,CP]-ben van, akkor a V+T+AGR sornak a C0-ba kell mozognia, spec-fej egyeztetés céljából. Nem világos azonban, hogy az üres alanyt engedélyező VSO típusú nyelvekben, ahol az EPP-ellenőrzés fej-fej elrendezésben történik, mi motiválja a topikalizációt. Ez R&R elméletét némileg gyengíti.

A 6. fejezet olyan jelenségeket tárgyal, amelyek az AGRs fonológiai gyengesége miatt következnek be a nyílt szintaxisban. Az izlandi stilisztikai előrevitelre, a balkán és breton hosszútávú fejmozgatásra, a lengyel ige-inkorporációra valamint a magyar igekötő (és egyéb fej) inkorporációra azért van szükség, mert ezekben a nyelvekben az ige a fonológiailag defektes AGRsP-ben nem képes a PHONP jól-formáltságát biztosítani. Ezt Rivero (1995) az Utolsó Menedék Elvének nevezi.

A magyarban a szintaktikai inkorporáció nem csak igekötőket, hanem számos más fejet, valamint nem-referenciális kifejezéseket is érinthet. Fonológiai előfeltétele az, hogy a fókusz mezőben ne legyen a fonológiai jól-formáltság biztosítására alkalmas operátor. Ezt Dalmi (1997) a Fonológiai Bal Szél Feltételben fogalmazza meg:

 

 (24)     *       -HT

[PHONP ......V]

 

Ilyen operátor a fókusz mezőben nem csak a F(ocus) lehet, hanem az IMP, a NEG és a PROG is. Közös tulajdonságuk, hogy hangsúly-hordozók, és mögöttük törlődik minden hangsúly a PHONP-ben. Az a körülmény, hogy minimális és maximális kategória egyaránt kielégítheti a Fonológiai Bal Szél Feltételt, erősen alátámasztja a tárgyalt szintaktikai jelenségek fonológiai motíváltságát. 

 

 

A DISSZERTÁCIÓ TÉMÁJÁBAN KÉSZÜLT PUBLIKÁCIÓK

 

1          Hungarian Infinitival Constructions. [Főnévi igeneves szerkezetek a magyarban]. MPhil. dissertation.(=dr. univ.) The University of Sydney. Dept. of Linguistics. 1994.

2          Object Agreement in Hungarian. Working Papers in the Theory of Grammar 5:2: 91-119. ELTE Budapest 1997.              

3          Experiencer Subjects and the Structure of Psych-impersonal Predicates. [Experiens alanyok és a személytelen pszicholgógiai predikátumok szerekzete]. Modern Filológiai Közlemények 2.1: 94-118. Budapest 1998.

4          PF-Incorporation By Last Resort in Hungarian. [Fonológiai inkorporáció mint utolsó menedék] Working Papers in the Theory of Grammar 6.3: 51-83. ELTE. Budapest 1998.

5          Wackernagel-effect in the Hungarian focus field. [Wackernagel-hatás a magyar fókusz mezőben] Proceedings of Console 8: 61-81. University of Vienna. 1999.

6                    The Structure of Psych-impersonal Predicates. [A személytelen pszichológiai predikátumok szerkezete] Proceedings of SCL-18:193-206. University of Lund. 2000.

 

 

Hivatkozások

 

Alexiadou, A. & E. Anagnostopoulou. 1998. Parametrizing AGR: word order, V-movement

     and EPP-checking.  Natural Language and Linguistic Inquiry 16:491-539.

Anderson, S. 1993. Wackernagels revenge: clitics, morphology and the syntax of second

     position. Language 69:69-98.     

Cardinaletti, A. 1995 (=1997). Subjects and clause structure. Haegeman, L. (ed.): The New     Comparative Syntax. London. Longman. 33-64.

Chomsky, N. 1995. The minimalist program. Cambridge. MIT Press.

É.Kiss, K. 2001. Hungarian syntax. Cambridge. Cambridge University Press.

 

Jónsson, J.G. 1993. On case and agreement in Icelandic. UMass. Occasional Papers in

     Linguistics 17:87-101.

Krapova, I. 1999. Subjunctives in Bulgarian and Modern Greek. Ms.

Kuroda, S-Y. 1972. The categorical and the thetic judgment. Foundations of Language

     9:153-185.

Kuroda, S-Y. 1992. Japanese syntax and semantics. Boston. Kluwer.

Platzack, C. 1998. A visibility condition for the C-domain. Working Papers in Scandinavia

     Syntax 61:53-99.

Rizzi, L. 1997. The fine structure of the left periphery. Haegeman, L. (ed.) Elements of

     Grammar. Dordrecht. Kluwer. 281-337.

Rivero, M-L. 1995. Verb movement and economy: last resort. Trondheim Working Papers.   University of Trondheim.1-17.

Roberts, I. & Roussou 1997. EPP as a condition on tense-dependency. Svenonius, P. (ed.)

     Subjects, Expletives  and the EPP. Oxford. Oxford University Press. 000-000.

Roussou, A. 1995. Modals and the subjunctive. Alexiadou, A, & G. Horrocks & M.Stavrou

     (eds): Studies in Greek syntax. Dordrecht. Kluwer. 169-183.

Sigurðsson, H.A.1993. Agreement and head visible feature government. Studia Linguistica

     47.1:32-56.

Sigurðsson, H. A.  2001. Case: abstract vs. morphological. Working Papers in Scandinavian

     Linguistics 67:103-151.

Stowell, T. 1996. What do present and past tenses mean? Bertinetti, P. & V. Bianchi & J. Higginbotham & Squartini (eds): Temporal reference, aspect and actionality. Semantic and     syntactic perspectives. Torino. Rosenberg & Sellier. 381-396.

Tallerman, M. 1998. The uniform case-licensing of subjects in Welsh. The Linguistic Review

     15:69-133.

Williams, E. 1994. Thematic structure in syntax. Cambridge Mass. MIT Press.