(az oldal fejlesztés alatt áll)

 

A BESZÉD

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Kedves kollégák, ünneplők és ünnepeltek!

Azért gyűltünk össze, hogy két, 120 évet diadalmasan átívelő töretlen nyelvészeti karriert ünnepeljünk. Bánréti Zoltán és Komlósy András 120 éves. Körülbelül. Körülbelül összesen. Mert körülbelül egyenként persze csak 60. Körülbelül. De összességében és egyenként is diadalmas. És töretlen. És ezért gyűltünk össze.

Szeretni jöttünk Bánrétit és Komlósyt, nem kímélni, ezért úgy gondoltam, a szokásos életrajz és méltatás helyett villantsunk fel néhány jellemző és hitelesen igaz pillanatot, helyszínt, hangulatot e két (egyenként is) ragyogó szellem életéből és történetéből.

 

Először szóljuk kendőzetlenül a kezdetekről. Bánréti és Komlósy szerencsés csillagzat alatt születtek. A magyar nyelvészet történetének egy olyan, különösen kedvező pillanatában léptek színre, amikor a magyar nyelvészek közössége tárt karokkal, nyitott elmével várta, mit várta, áhította, a saussure-i gondolatokat, a friss-új strukturalista eszméket. Nem meglepő, hogy ebben a nyelvészeti közhangulatban úgy mentek előre, mint kés a vajban.

 

KÖZBESZÓLÓ (Siptár Péter, RADICS KATALIN levelét olvassa fel):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle kés és miféle a vajban? Elfogtunk egy levelet. Radics Katalin küldte, és ezt írja:

Akkoriban a Saussure utáni nyelvészet hadállásai (ha egyáltalán lehet ezt a szót erre használni) haloványak és szórványosak voltak, s nehéz vagy lehetetlen volt új helyeken ilyen képzettségű embereket - akik egyáltalan voltak - elhelyezni. Nagy és erős volt az ellenállás. Volt viszont egy pár fiú és lány, akiket a Szovjetunióba küldtek ki tanulni. A Szovjetunióban egyes helyeken igen kiváló nyelvészek tanítottak akkoriban igen modernnek számító dolgokat. Ezeket a lányokat és fiúkat éppen ezekre a helyekre küldték ki, és amikor visszajöttek tanulmányaik végeztével, úgy helyezték el őket, mint akik a Szovjetunióban tanultak (ki mert ennek akkoriban ellenállni?), s nem mint akik modern strukturális nyelvészetet tanultak. A szovjet volt a trójai faló, a strukturális nyelvészet a katonák, akik kimásztak belőle. Komlósy Andris (jól emlékszem?) Garmkrelidze-től tanult tipológiát. Borzasztó nagy dolog volt, hogy ezek a fiúk bekerültek az Intézetbe és az egyetemi tanszékekre.

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

De hát ugye azért ott voltak azok a nagyszerű konferenciák, az ölmeleg elfogadó hangulat ...

 

KÖZBESZÓLÓ (KENESEI ISTVÁN):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle nagyszerű konferenciák, milyen hangulat? (a nyíregyházi reakció)

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Akkor beszéljünk inkább valami kellemesebbről. A 13-as szoba titkáról. A fiatal strukturális nyelvészek elefántcsonttornyáról! Ahol minden csak a nyelv körül forgott. Ahol Bánréti és Komlósy, a strukturális nyelvészet ifjú felkent papjai tiszta gondolatokat gondoltak, ahol minden csak a magasztos Elméletről szólt és ahol a a generatív eszme sápadt noviciusai rótak fel s alá nesztelen a vár ódon falai közt ...

 

KÖZBESZÓLÓ (BAKRÓ-NAGY MARIANNE):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle generatív noviciusok? (zaftos életkép a 13-as szobáról)

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

De mégis, az  aszkézis és az átszellemültség ...

 

 

KÖZBESZÓLÓ (ROHONCI KATALIN):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle aszkézis és milyen átszellemültség? A 13-as szoba - olyan emberek társasága, akiknek a közössége/közelsége számomra a gyerekkori kerti gyerek-bandák hangulatát idézi. Utólag látom már az óriási különbségeket, de akkor az olyan egységes közeg volt, amiben "naon" jó volt lenni... A történet inkább filmklippnek való, bár felvette volna filmre a Sánta:)))))

Munka után/közben/mellet nosza sportoljunk. Ott volt a régi Nyelvtud. Int. pincéje - része a vári barlangrendszenek, sot valaha (?60-as évek) onnan lehetett lemenni az akkori "Labirintusba". A 70-es évek közepére már csak kacat-, por- és póktár. Valahogy elérte a 13-as szoba (szakszervezet? párt révén? 'hadd sportoljoon az ifjúság'), hogy pingpong-szobaként használhassuk. Iszonyú hideg és elég sötét hely volt még nyáron is. Nekiálltunk takarítani. Úgy emlékszem, az urak hordták vödörszámra a vizet (sokat), mi meg kétpántnyi saruban dörgöltük le a koszt a betonról, a trutymóban tocsogva, lelkesen ja és fiatalon (Radics, Szabolcsi, Heller Mari, Komlósy, Füredi Miska, Veress Fruzsa, ki még??? Bánréti talán még nem volt, jaj nem emléxem). Nagyon dógoztunk, hosszasan és alaposan. A koszos levet lejjebb hessentettük a lépcsőn a barlangrendszer mélyebb részeibe. Asszem Andrásnak esett le végül a tantusz. A beton, amirol mi a sokév(tized)nyi koszt akartuk mosni - döngölt föld volt. Ha nem szól, mi még mindig ott állnánk, és csak mosnánk, mosnánk...

Utóirat: A pingpongasztal jól működött, de aztán eccer ellopták a hősugárzó lámpákat (a zárt pincében és 4 méter magasan voltak!), s ez ismét csak pincévé tette a helyet. Azóta az Intézet meg a 13-as szoba is kissé átalakult.

De akkor, a nyári kánikulai hideg pincében, egy lében taposva, az tényleg a 13-as szoba hangulata volt:))))

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Akkor talán közelítsünk az emberi oldalról. Mindkét ünnepeltünk úgynevezett egyéniség – nagyon is különböző módon, de mégis határozottan az.

Bánréti például pedánsan szisztematikus. Szinte kínos pontossággal és összeszedettséggel intézi ügyeit, minden idegszálával mindig figyel, "rajta van" a dolgokon ...

 

KÖZBESZÓLÓ (Szépe Judit SZENDE TAMÁS levelét olvassa fel):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle idegszálakkal min van rajta? Szende Tamás küldött egy levelet, íme:

Atyjának szórakozottságán göcögve Zoltán megemlítette, hogy az idős úr a kávéscsészéjét illesztette a fülére, amikor megcsörrent a telefon. Ekkor megcsörrent a telefon, és Zoltán a fülére szorította a kezében tartott papírvágó kést.

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Na jó, de akkor is itt van a Komlósy patikamérlegen kimért száraz, tudósi, már-már (a jó értelemben) unalmas szakszerűsége, ahogy egyetlen nem odaillő szó sem esik, csak előttünk reszket a sallangmentes tudományos gondolat a maga szürke pucér valójában ...

 

KÖZBESZÓLÓ (Viszket Anita ALBERTI GÁBOR és MEDVE ANNA levelét olvassa fel):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle patikamérleg és milyen pucér való? Alberti Gábortól és Medve Annától kaptunk egy levelet, amiben ez áll:

Komlósy híres volt plasztikus hasonlatairól. Legemlékezetesebb a tésztaszaggató-hasonlat volt: a nyelv mint kettős tésztaszaggató, amely kimetsz egyik oldalával a jelentésfolyamból, másikkal a hangfolyamból. Kollégái sokat törték a fejüket, amikor a diákság ajkán és zárthelyidolgozataiban gyúródeszkák, sodrófák, tepsik és egyéb konyhai kellékek jelentek meg a tésztaszaggató helyett. A legprofibb derelyevágót emlegetett.

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Akkor inkább idézzük fel Komlósyt és Bánrétit mint kutató nyelvészeket. Milyen eszmék, milyen nyelvészeti elméletek izgatták-izgatják az ünnepelteket?

Komlósy például már korán a zsilkai kettős mozgás bűvkörébe került, lenyűgözte a szerves rendszer precíz megformáltsága, a tézis és az antitézis, a kötél és a kutya, a kürt és a jeldallam. Mind a  mai napig  ...

 

 

KÖZBESZÓLÓ (KIEFER FERENC):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle tézis és milyen jeldallam? Komlósy valóban a dialektika bűvkörébe került, de csak rövid ideig. Hamar belátta, hogy baj van. Ez persze így csak magánélet. Akkor lett belőle baj, amikor ezt meg is írta. Nem röviden, hanem kifejtve, részletesen. Így megállapítja, hogy a rendszer alapfogalmai nem egyértelműek, hogy az alapfeltevésekből levezethető állítások között vannak egymásnak ellentmondóak, hogy a benne levezethető állítások a valósággal is ellentmondásba kerülnek; végül leszögezi, hogy a rendszer mint egész tarthatatlan (l. ÁNyT 9, 1973). És mindezt egy ’éretlen’ huszonéves tette egy tekintélyes professzorral! Nem meglepő, hogy ebből egy kisebb fajta botrány kerekedett (nagyobb csak azért nem, mert a megbírált professzor nem élvezett nagy népszerűséget a hagyományos nyelvészek körében), KA így hirtelen botránykővé vált. Még szerencse, hogy ez nem tette tönkre karrierjét, annak ellenére, hogy a lehetséges világok között olyan világ is elképzelhető volt, ahol ez bekövetkezik.

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Persze, persze... Bánrétit viszont a neurolingvisztika izgatja. Gondos kísérleteket végez, kísérleti alanyok tömkelegét veszi úgynevezett górcső alá, vizsgálati mondatok ezreinek, hekatombáinak segítségével és mikroszkopikus, de sebészien pontos következtetéseket tesz ....

 

KÖZBESZÓLÓ (MÉSZÁROS ÉVA):

 

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle tömkeleg és milyen hekatombák? Ugyan már! Mindnyájan jól emlékszünk, hogy kezdetben Zoltán kísérleteit a „ kis korpusz-sok modell” gazdaságossági elv vezérelte. Ez azt jelentette, hogy a generatív grammatika minden elvét és összes szintaktikai műveletét egyetlen teszttel akarta vizsgálni. Ez a teszt kb. 30 változó típusú és hosszúságú mondatot tartalmazott. A klinikai vizsgálat során azután ezeket a mondatokat kellett az afáziás paciensnek megismételnie egyszer… kétszer, aztán még egyszer azokat, amelyek elsőre nem sikerültek. A paciensek általában jól bírták ezeket a nemritkán nagyon hosszúra nyúlt kísérleteket, kivéve egyetlen esetet, amikor Zoltán távozása után a paciens csak annyit kérdezett: „ És mondja Éva, jön még ide ez az ürge?”

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

De kérem, hogyan lehet ilyen rendezetlen körülmények között szervezetten emlékezni?! Én feladom ... emlékezzen mindenki arra, amire csak akar .....tessék

 

TUCATNYIAN

Én is! Én is! Ezt hallgassátok meg! Én jelentkeztem előbb!

(tucatnyian jelentkeznek, szinte kiesnek a padból, Ádám tanárosan felszólíja a következőket)

 

Gyuris Beáta SZABOLCSI ANNA levelét olvassa fel:

 

 

 

Kaptunk egy levelet Szabolcsi Annától. Ezt írja:

Az ifjoncok persze vagy nem láttak munkafüzetet, vagy csak a dekadens fűzött verziókat látták. Az első sok évben a munkafüzetek stencilezve voltak; vagy egy titkárnő, vagy néha valamelyikünk gépelte rá a szöveget egy vékony papírból és egy kemény hátlapból álló stencilre. A hibákat valami lila körömlakk-szerű folyadékkal javítottuk. A stencileket aztán valaki több száz példányban lehúzta. Ott volt akkor mármost mondjuk 200 1. lap, 200 2. lap, és így tovább (vastag munkafüzetek voltak).   Akkor a 13-as szobában elpakoltunk az asztalokról és körberaktuk a székeket, és körbe-körbe szaladgálva szépen laponként összeállítottuk a 200 munkafüzetet. Nem emlékszem, hogy össze lettek volna aztán bummolva, de lehet, hogy össze voltak. Akkor aztan szépen becsomagoltuk őket sok-sok pár kilós csomagba, nettül átkötöttük spárgával, és önkezűleg elszállítottuk a Dísz téri postára.

 

 

MALECZKI MÁRTA:  

 

 

Milyen volt Bánréti hatása Szegeden? Csak hívni kellett Szegedre tanszékvezetőnek, s Zoli jött, látott, és győzött. A legreményteljesebb, legdinamikusabb, leglelkesebb évei voltak ezek a szegedi Általános Nyelvészeti Tanszéknek: Bánréti szabad kezet adott nekünk, sőt, bátorított: azt taníthattunk, amit akartunk, úgy, ahogy szerettük volna mindig is. Azután ennek megfelelően megírtuk Ágival és Enikővel a tantervet, Zoli hozzátette a magáét, hivatalosan elfogadtatta, és kisebb-nagyobb módosításokkal ez működik mind a mai napig. (De sajnos, már nem sokáig.)

A magyar szakosoknak ő tartotta a Bevezetés a nyelvtudományba c. nagyelőadást, s az előadás időpontja még most is az akkori vasúti menetrendhez igazodik: mivel Bánréti szerdán délután 1-re tudott legkorábban Szegedre érni, az előadások azóta is mindig szerda délután 1-kor vannak (kivétel volt a tavalyi év, de kérésemre visszaállították az eredeti időpontot). A hallgatók között számos rajongója akadt (neki-e vagy a szakmának, ki tudja azt már az idők távolából megítélni?), s jókedvéből, dinamizmusából bőven jutott a környezetének is. Mindig vigyorgott, mindig gondtalannak látszott, mindig hülyéskedett – s mégis mindent elintézett valahogy (kedvenc módszere az akták elfektetése és az ügyek intézésének halogatása volt, ami akkoriban remekül bevált).

Ugyanakkor rendkívül lelkiismeretesen készült Szegeden is az intézeti Mikulás szerepére: Németh T. Enikőtől és a kislányaitól szerezte be az információt arról, hogy a gyerekek mit képzelnek a Mikulásról.  Minden évben nagy hangsúlyt fektetett erre.

Hogyan és meddig bírta? Hogyan bírta erővel, energiával három tanszék vezetését az ország három különböző csücskében (Budapesten, Pécsen, Szegeden)? Azért néha nem olyan könnyen, mint ahogy a boldog látszat mutatta: egyre gyakrabban kaptuk rajta, hogy harmadáig kávéporral telt neszkávés üvegbe hideg csapvizet (!) ereszt, összerázza valamennyire, s ezt a förtelmes italt lehajtja egy slukkra. (Pedig volt már akkor is vízforralónk, voltak apró kávéscsészéink, kiskanalaink. Sőt, teánk is. De hiába.)

És sajnos, nem sokáig volt tanszékvezető nálunk, épp csak addig, hogy átpasszolhassa nekem a tanszék vezetését. Amitől azóta sem tudok szabadulni, s ami az évek folyamán egyre több és egyre értelmetlenebb munkával járó szélmalomharccá vált.

Zoli, nem vállalnád megint, nem adnál nekünk megint egy kis energiát, reményt, vidámságot? Úgy ránk férne!!!

 

 

REBRUS PÉTER

 

 

 

(Rebrus P., Bartos H. és Rádai G. első hete a Nyelvtudományi Intézetben)

 

 

KASSAI ILONA

 

 

 

Én azt szeretném elmondani, hogy azért, amit Mészáros Évától megtudtunk, voltaképpen én vagyok hibáztatható. Ugyanis amikor Zoli még vad generativista volt, egyszer, beszélgetés közben, azt mondtam neki, hogy beszéltetni kell a tényeket, nagyon sokat elárulnak magáról a nyelvről. Ettől kezdve valahányszor összefutottunk, mindig megkérdezte Zoli, hogy: Na? Beszélnek a tények? Igen – válaszoltam mindig, s úgy látszik, ezt olyan elhitető erővel tettem, hogy Zoli is kedvet kapott a nyelvi tények vallatásához a szegény afáziások vallatásán keresztül.

Mészáros Évához szólva: De azért ismerd el, Éva, hogy Zoli nagyon sokat fejlődött ahhoz az állapothoz képest, amelyet te elmondtál.

Éva: Hát persze, én a kezdeteket mondtam el.

 

 

NÁDASDY ÁDÁM:

 

 

Méltó csúcspontja lehetne Bánréti és Komlósy ünneplésének, ha – mint ahogy a művelt világban mindenütt szokás – őket ünneplő kötetet, úgynevezett Festschriftet, nyújtanánk át nekik. Milyen határtalan, szinte gyermekien őszinte lehetne az ő spontán örömük! Amit a meglepetés még csak fokozhatna is! Ilyen kötet azonban, fájdalom, (lustaságból) nem készült....

 

KÖZBESZÓLÓ (REBRUS PÉTER-TRÓN VIKTOR-VARASDI KÁROLY):

 

 

Na de kedves Ádám! Miféle lustaság, miféle fájdalom?! Már hogyne készült volna .

 

És itt jön a könyvbemutató: egy tanulmánykötet hatása 2021-ben  >>>

 

 

 

 

Nádady Ádám szövegét írta: Törkenczy Miklós