Vonzatszerkezetek A Magyar Jelnyelvben

(absztrakt a 2012. január 24-i előadáshoz)

Szabó M. Helga

MTA Nyelvtudományi Intézet

Elméleti és Kísérletes Nyelvészeti Osztály, Többnyelvűségi Kutatóközpont

 

A jelnyelvekben működő nyelvtani megoldások – épp magának a nyelvnek a vizuális-gesztikulási volta okán – teljesen plasztikusak, bizonyos szempontból talán könnyebben is megragadhatók egy, az adott jelnyelvet nem ismerő kutató számára is, mint egy, az adott hangzó nyelvet nem ismerő kutató számára rendelkezésre álló hangsorok vagy betűfolyamok. Az előadás keretében a magyar jelnyelvben érvényes vonzatszerkezeteket mutatom be – részletesen elemezve az ezeket alkotó kisebb nyelvi egységek típusait, működési szabályait. Fontos előrebocsátani, hogy a jelnyelvi szófaji határok, illetve az egyes kifejezéseken működtethető derivációs és inflexiós megoldások is elég sajátosak, jelentős mértékben tetten érhető bennük az ikonicitás, illetve a térbeliség nyelvi felhasználása. Az osztályozó jellegű elemeknek az inkorporálódása pedig nem csupán vonzat funkcióban érdemel említést, hanem az igen variábilis és igen intenzív jelnyelvi szóképzés egyik fő motorjának is tekinthető. Az előadás végén röviden a jelnyelvi mondatszerkesztés szórendi szabályszerűségeire is igyekszem kitérni, azaz bemutatni, hogy miként lesz, lehet a statikus vonzatkeretekből élő, működő mondat.