NYELVÉSZNET

     
Címlap
 
Ismeretterjesztő cikkek
 
Egyéb cikkek
 
 
A portálpályázatra beérkezett cikkek: III. helyezett

   

Trója az anatóliai nyelvészet tükrében

Simon Zsolt
régészet-asszírológia-elméleti nyelvészet szak
steppenwolf22@hotmail.com

 

Homéros[1] világa sokáig a mítosz világának számított. Trója és a mykénéi civilizációnak a XIX. században történet felfedezése, majd a Lineáris B írás 1952-es megfejtése rámutatott e mítoszok történeti magvára. Ám még ennél is sokatmondóbbnak bizonyultak azon ókori keleti forrásaink, melyeket hettita nyelven fogalmaztak meg és ékírással jegyeztek fel az i.e. XVI. és XIII. század között, s amelyek gyökeresen más megvilágításba helyezték e mítoszokat. A történeti nyelvészet a homéroszi világ ezen újrafelfedezésében döntő szerepet játszott: segítsége nélkül a sejtéseket sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudtuk volna.

A trójaiak nyelvéről ma már nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy luvi volt,[2] azaz az indoeurópai nyelvek ún. anatóliai ágához tartozott, ahova többek között a hettita, a Hettita Birodalom hivatalos nyelve is (s amely nyelvek utolsó nyomát az i.sz. VI. században leljük meg!).[3] Ezt nem csupán a lejjebb még részletesen tárgyalandó névanyag bizonyítja, hanem az 1995-ben Trójában lelt, kb. i.e. 1150-ből származó hieroglif luvi (a luvi egy szociolektusa) felirattal ellátott írnoki pecsétlő,[4] amelyből következik, hogy legalább az adminisztráció nyelve a luvi volt. Ilyen összefüggésekben érdemes megvizsgálni a trójaiak szövetségeseit is.

Az Íliás szövegében rendkívül gyakoriak a visszatérő, régi epikus tradíciókba visszanyúló formulák. Egy ilyen közülük a hatszor ugyanolyan formában felbukkanó “Trójaiak, lykiébeliek, dardán tusavívók” A lyköket jól ismerjük a II. évezred hettita forrásaiból, országuk neve Lukkaš (az -aš hettita alanyesetrag), mely Homérosnál Lykié formájában bukkan fel, egy görög földrajzi név-képzővel és a jól ismert u > ü hangváltozással, ami az ión és attikai dialektusokban ment végbe. A lykök pedig, amint ez közismert, egy luvi dialektust beszéltek![5] A dardánok trójaiakkal való rokonságához kétség sem fér, hiszen Priamos dinasztiájának ősapja Dardanos, Zeus fia, és a dardánok vezetője maga Aineias, e dinasztia egyik oldalági sarja. Annál érdekesebb, hogy 1275-ben a Qadeš melletti, döntetlenül végződött csatában, ahol a kor nagyhatalmai, a hettiták és az egyiptomiak csaptak össze, az egyiptomi források a hettita szövetségesek között sorolják fel a lyköket és a dardánokat (drdny), valószínűleg nem függetlenül Alakšanduš, Wilušaš, azaz Trója királya (ld. lentebb) és a hettita nagykirály, Muwatalliš között nagyjából öt évvel azelőtt megkötött szerződéstől.[6] Mindez a trójai “katonai ranglétrán” is jól látszik, ahol Hektór után második a rangban Aineias, a dardán vezér, a harmadik szint pedig Sarpédón és Glaukos, a lyk parancsnokok, akik a Priamos-fiakkal egyenrangúak.

A hettita forrásokból még egy rokon nyelvet, népességet ismerünk, a későbbi Paphlagonia lakóit, a pláikat,[7] akik valószínűleg szintén felbukkannak az Íliásban, mint a Bundásmellű Pylaimeneés vezette paphlagonok, akiknek nevében feltehetőleg egy reduplikált formában rejtőzik nevük[8] s valószínűleg Blaéné városa is az ő nevük folytatója.[9] Felvonultak a trójaiak oldalán a mysök is, akikről a költő Alkaios elárulja, hogy a másik nevük kéteios, akik szintén ott harcoltak a trójaiak oldalán, Eurypylos vezetésével,[10] akinek apját Télephosnak nevezték, amely egy anatóliai vegetációistenség hettita uralkodók által is viselt  nevének (Telibinuš) kései formája.[11] Hérodotos elmondja, hogy a mysöknek két testvérnépük van, a lydök és a károk,[12] s akik természetesen ott harcoltak Trójánál, mint a “barbárszavú kár seregek” s mint a maión nép: Hérodotos ugyanis arról is tudósít, hogy a lydöket régen méiónoknak hívták.[13] A két név azonosságához kétség sem fér, hiszen az ión-attikai nyelvjárásokban végbement /ā/ > /ē/ változást tükrözi. A nyelvtudományban ma már régóta ismert tény, hogy a lydök egy, a hettitával és a luvival rokon nyelvat beszéltek, sőt, a kilencvenes években sikerült a kár írás megfejtése,[14] s így végleg bebizonyosodott a fenti nyelvekkel való, eleddig csak sejtett rokonsága, bár még ma sem tudjuk, a lydhöz (ez a valószínűbb) vagy a luvihoz állt-e közelebb. Ha Agamemnón vezérletével a görög törzsek összessége vonult fel, akkor Priamos köré odagyűlt egész Nyugat-Kis-Ázsia rokon népessége.

De ha ily jelentős állam volt Trója, illene, hogy a hettita szövegek is megemlékezzenek róla. S ezt meg is teszik, a történettudomány legnagyobb vitáira alkalmat adva ezzel.

A hettita forrásokban számos alkalommal szerepel egy Wilušaš nevű királyság, akinek uralkodójával, Alakšandušsal 1280 körül Muwatalliš (kb. 1290-1272) hettita nagykirály szerződést kötött. Wilušaš neve mindenkinek a trójai fellegvárat, Íliost juttatta, juttatja eszébe. Az biztos, hogy ennek eredeti alakja *Wilios, amely bilabiális /w/ Homéros korára a legtöbb görög dialektusból már eltűnt. Ám a görög hangtörvények szerint Wilušaš neve egy *Wilua- alakot adott volna, ebből pedig nem lesz Wilios. Ugyanakkor a Wilios alak szolgálhatott alapul az egyiptomi Wiry formához, amely III. Amenhotep fáraónak egy, az égeikumi kereskedelmi útvonal helységeit listázó feliratából maradt ránk.[15] De ugyanakkor a hettita források földrajzi meghatározásaiból egyértelműen következik, hogy Wilušaš azonos Trójával.[16] A megoldás nem az, hogy erőszakot teszünk a hangtörvényeken, hanem hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy egy adott városnak lehet egy saját és egy, a külföldiek által használt neve, amely azonban az adott külföldi nyelv megszokott formáira van “hajlítgatva”. Tróját Wilušašnak a luvik és hettiták nevezték, Wiliosnak (egy igazi görögös -ios végződéssel) a görögök és tőlük vették át az egyiptomiak. Ljubljana vagy Milánó német elnevezése (Laibach, Mailand) ugyanezen elv szolgált alapul. [17]

Wilušašról megtudjuk még azt is, hogy I. Tudhaliyaš hettita nagykirály alatt (kb. 1420-1400) egy bizonyos Aššuwaš országnak volt része, ami a mai Északnyugat-Kisázsia vidékeit foglalta magába. E hettitizált  földrajzi név feltehetően a luvi aššu- ,ló’ szóból van képezve egy -u- (indoeurópai <*-wo-) képzővel, jelentése ,a lovas vidék’,[18] nem véletlenül énekelt tehát Homéros “lónevelő” és “lófékező” trójaiakról (a mi Ázsia szavunknak is feltehetően ez a végső forrása).

Szintén az Aššuwa részeit felsoroló táblán maradt fenn Tru(w)išaš neve is, ami kifejezetten áttetsző, hiszen a magánhangzók közötti -s- a görögben kiesett, s az így fennmaradó alak már egyezik Trójáéval (ill. a homérosi Tróiéval, ami a már tárgyalt ión-attikai változást mutatja).

Alakšanduš neve kevés fejtörést okozott a kutatásnak, ő Alexandros, a ,férfivédő’, ahogy a trójai háborút kirobbantó királyfit, Parist hívták másképpen, ez ennek luvizált alakja, hiszen ne feledjük, a luvi nyelv csupán az /a/, /i/, /u/ magánhangzókat és hosszú párjaikat ismerte, így az /e/-ket /a/-val adták vissza, az első évezred kezdetéig.[19] 

Az újabb kutatás azonban ennél jóval összetettebb kapcsolatokat is feltárt. A trójaiak személynevei első pillanatra sokat nem nyújtanak egy anatóliai nyelvésznek, hiszen többségük egyszerű görög név (Hektór, Astyanax, stb.), s csak néhány rejtélyes név akadt, mint Priamos királyé.  E név viszont jól levezethető a luvi Priyamuwašból,[20] ami “kiváló bátorságú”-t jelent. Sőt mi több, luvi névkompozitumok első tagjaként gyakran szerepel a Pari-, mint pl. Parizitiš. Paris neve ezt őrizheti, mégha kissé elhomályosult formában is. Valószínűleg még számos ilyen kapcsolatra fog a kutatás bukkanni, mint például Kyknosra, a trójaiak szövetségesére, akinek neve megegyezik Kukkunnišsal, Alakšanduš elődjével.[21]

Wilušaš nemcsak a görög költők ajkára került. Ištanuwa város szertartási szövegei között fennmaradt egy a XVI. században keletkezett rituálé,[22] amely hettita nyelven írja le a szertartás menetét, de felsorolja a szertartás alatt luvi nyelven énekelendő versszerű kórus-énekek kezdősorait, melyek közül egy rendkívül érdekes: ahh(a)=ada=tta aladi // awinta Wilušadi “Amidőn a tengerről, Wilušašból eljövének…” Talán Anatóliában is élt valamilyen epikus tradíció a tengerparti városról.

A hettita szövegek azonban a görög mitológia más eseményeinek történeti magvát is megőrizték nekünk: ebben semmi meglepő nincs, hiszen diplomáciai kapcsolatban álltak Ahhiyawa, azaz akhájok királyával (hettitizált Ahhiyawa < luvi Ahhiyau- : Ahhiya-+ luvi u- (*-wo-),[23] akinek afféle előretolt helyőrsége volt ott, amit a mykénéi görögök Millatosnak (> Milétos), a luvik és hettiták pedig Millawandašnak hívtak: a mykénéi Millatos és a luvo-hettita Millawanda Milla- előtagja ugyanaz, de a saját helynévképzési szokások szerint képezték tovább, akárcsak fentebb Wilušašt (a hettiták nagy előszeretettel használták a -wandaš ,valamiben gazdag’ képzőt), mert a név valószínűleg, legalábbis Milétos egyik alapítási mítosza szerint krétai (minósi) eredetű.[24] Milétosnak tehát ilyen régre nyúlik vissza az eredete, akárcsak Lesbos szigetéé vagy Ephesos városáé: a sziget Lazbaként szerepel egy hettita levélben,[25] a görög forma az i.e. I. évezred kezdetén, a nyugat-kisázsiai dialektusokban (luvi, lyd, kár) végbement hangváltozást /ă/ > /e/ mutatja, akárcsak Abasa- /Ephesos, a görög szigma pedig a luvi z/zz szabályos visszaadása.[26]

Ennél érdekesebb, kérdés, ki is volt a trójai háborút megelőző nemzedékek két híres alakja, Eteoklés, a thébai Oidipus fia és Átreus, a mykénéi király valójában, akikről a hettita források szintén hírt adnak. A történelmi Eteoklést a hettiták Tawaglawának (< luvi *Tawaklawa- < görög (mykénéi) Etewoklewés)[27] hívták, és a valószínűleg Thébában (!)[28] székelő ahhiyawai uralkodó bátyja volt,[29] aki együtt harcikocsizott a hettita nagykirály kocsihajtójával, amint ez II. Hattusilis nagykirály (kb. 1265-1240) az akháj uralkodónak szánt ún. “Tawaglawa-leveléből” kiderül. Átreus már nem volt ily előkelő: az I. Arnuwandaš-kori (kb. 1400-1375) ún. Madduwattaš-levélből kirajzolódó portré szerint a valódi Átreust, Attrišiyašt/Attaršiyašt az 1400 körül elűzték a görög szárazföldről, majd Kis-Ázsia délnyugati, akháj részén letelepedve mint afféle condottiere kereste kenyerét. [30]

Csupán egy kis ízelítőt nyújthattunk most, leginkább az elmúlt tizenöt év kutatásaira támaszkodva. Szinte bizonyos, hogy a kutatás előrehaladtával további mozaikokat illeszthetünk e képhez, mely az i.e. XII. század beköszöntével gyökeresen megváltozott: e birodalmak összeomlottak, letűntek, vagy átalakultak, s az eseményekre már csak a lakomákon Hellásszerte regélő vándorénekesek emlékeztek. A történelem a monda homályába burkolózott, s a monda mítosszá lett.



[1] A lábjegyzetek szolgáltatják a tudományos apparátust, amelyet ha leválasztunk a cikkről, megkapjuk az ismeretterjesztő szöveget, tehát a lábjegyzetek kizárólag az állítások megalapozottságának igazolását szolgálják, az ismeretterjesztő cikk olvasójának semmitmondóak és unalmasak lennének (a 7. lábjegyzet ez alól kivételt képez, az is a cikk része, kivéve a szakirodalmi hivatkozást). — A helyesíráshoz. A hettitológiában két irányzat létezik a tulajdonnevek írásában, az egyik csak a puszta tövet írja ki, míg a másik a az alanyesetet, tehát pl. Hattušili : Hattušiliš. Mi magunk ez utóbbi irányzatot követjük, elméleti megfontolásokból, elvégre Antigonost sem írjuk Antigononak. Az átírások esetében nyomdatechnikai okokból a <h> alól elhagytuk a félkört, de az <š>-en megtartottuk a hačekot, a hangulat kedvéért. A görög nevek tudományos átírásban szerepelnek.

[2] Első bizonyítása: Calvert Watkins, The Language of the Trojans, in: Machteld J. Mellink (szerk.), Troy and the Trojan War. A Symposium Held at Bryn Mawr College, October 1984, Bryn Mawr, 1984, 45-62.

[3] Vö. K. Holl, Das Fortleben der Volkssprachen in Kleinasien in nachchristlicher Zeit, Hermes 43 (1908) 240-254 és Frank Starke, Troia im Kontext des historisch-politischen und sprachlichen Umfeldes Kleinasiens im 2. Jahrtausend, Studia Troica 7 (1997) 447-487, kül. 457.

[4] J. David Hawkins & Donald F. Easton, A Hieroglyphic Seal from Troia, Studia Troica 6 (1996) 111-118.

[5] Frank Starke, Luwisch, in: Der Neue Pauly 7 (1999) col. 528-534.

[6] Watkins (n.2.) 5213.

[7] Hagyományosan paláinak nevezik, de a Pa-la-a- íráskép egy /pla-/ hangalakot tükröz (sőt, talán /bla-/!), Frank Starke, Palaisch, in: Der Neue Pauly 9 (2000) col. 165-166.

[8] Watkins (n.2.) 45.

[9] Starke (n.7.) 165.

[10] Odysseia XI. 519-522.

[11] Peter Högemann, Troias Untergang - was dann? Alte Dynastien, neue Reiche und die “Ionische Kolonisation” (12.-6. Jh. v. Chr.), in: Troia. Traum und Wirklichkeit. Begleitband zur Ausstellung, Stuttgart, 2001, 58-63

[12] A görög-perzsa háború, I. 171.

[13] A görög-perzsa háború, I. 7.

[14] Összefoglalólag: Frank Starke, Karisch, in: Der Neue Pauly 6 (1999) 279-280 és M. E. Giannotta et al., La decifrazione del cario, Rome, 1994.

[15] Marcus Müller, Was wussten die Ägypter? Hinweise auf Handelsverbindungen mit Troia, in: Troia. Traum und Wirklichkeit (n.11.) 51-53; Elmar Edel, Die Ortsnamenlisten aus dem Totentempel Amenophis’ III., Bonner Bbilische Beiträge 25., 1966, 33-60, kül. 46-48; Wolfgang Helck, Die Beziehungen Ägyptens und Vorderasiens zur Ägäis bis ins 7. Jahrhundert v. Chr., Darmstadt, 19952, 23-26.

[16] A bizonyítás: Starke (n.3.).

[17] Ugyanígy Joachim Latacz, Wilusa (Wilios/Troia). Zentrum eines hethitischen gliedstaates in Nordwest-Kleinasien, in: Die Hethiter  und ihr Reich. Das Volk der 1000 Götter, Bonn, 2002, 196-201; Starke (n.3.) passim.

[18] Starke (n.3.) 45693.

[19] H. Craig Melchert, Anatolian Historical Phonology, Leiden, 1994, passim

[20] Starke (n.3.) 458 a problémákhoz és a megoldáshoz.

[21] Watkins (n.2.) 49.

[22] KBo IV. 11, 46. XIII. századi másolata egy óhettita példánynak. Vö. Frank Starke, Die keilschrift-luwiscgen Texte in Umschrift, StBoT 30., Wiesbaden, 1985. Watkins (n.2.) 58-60 félrefordítja.

[23] Starke (n.3.) 45019.

[24] Wolf-Dietrich Niemeier, Hattusa und Ahhijawa im Konflikt um Millawanda/Milet, in: Die Hethiter (n.17.) 295.

[25] KUB XIX 5 + KBo XIX 79, ld. még KUB XXVI 91 Vs. 6-7.

[26] Starke (n.3.) 45358.

[27] Starke (n.3.) 126766.

[28] Niemeier (n.24.) 295.

[29] Hans G. Güterbock, Wer war Tawagalawa?, Orientalia 59 (1990) 157-165.

[30] Niemeier (n.24.) 296.