NYELVÉSZNET

     
Címlap
 
Ismeretterjesztő cikkek
 
Egyéb cikkek
 
 
A portálpályázatra beérkezett cikkek

   

Az előidejűséget kifejező összetett igealakokról néhány nyelvben

Bodnár Tamás
PTE olasz nyelv és irodalom általános és alkalmazott nyelvészet szak
szipucsu@freemail.hu

 

A birtoklás kifejezése egyes nyelvekben eltér. Az indoeurópai nyelvcsalád nyugati ágába tartozó nyelvekben erre a célra külön birtoklóige áll rendelkezésre (pl. angol: I have, olasz: Io ho), míg pl. a magyarban a létigét és a részesesetű névmást használják erre (pl. nekem van). Bizonyos nyelvekben a birtoklóige több funkcióval is rendelkezik, különféle kifejezések mellett (pl. éhes vagyok: ho fame) elsősorban az összetett igeidők tagjaként használatos. Sok nyelv egyes múlt idők képzéséhez különféle segédigéket alkalmaz, s a legpreferáltabb erre a célra éppen a birtoklást kifejező ige. Írásomban a múlt időt kifejező segédigés szerkezetekről szeretnék pár szót ejteni.

Ezek a szerkezetek egy időbeli segédigéből és egy befejezett melléknévi igenévből állnak. A legismertebb talán a germán nyelvek múlt időt kifejező összetett igealakjai. A befejezett melléknévi igenévvel álló birtoklóige a múlt idő elterjedt kifejezésmódja:

 

                a) I have written – Ich habe geschrieben;

                b) I had written – Ich hatte geschrieben.

 

Mint a példából is látható, a szerkezet egy konkrét időponthoz képest előidejűséget fejez ki. Az előidejűség kategóriájáról az tájékoztat, hogy a főige befejezett melléknévi igenévi alakjában áll. A segédige pedig abban az igeidőben áll, amihez képest ki akarjuk fejezni az előidejűséget. Így az a) példa a jelen időpontjához viszonyított befejezett cselekvést jelöli, míg a b) példa egy olyan múltbeli cselekvést, amely egy másik múltbeli cselekvést is megelőzött. Persze akár a jövőhöz képest is beszélhetünk előidejűségről:

 

                I’ll have written – Ich werde geschrieben haben.

 

Ezzel a módszerrel tehát mind a jelenhez, mind a múlthoz, mind a jövőhöz képest kifejezhetünk előidejűséget. Nagyjából ezek az igeidők találhatók meg az angol és a német nyelvrokonaiban, a hollandban és a skandináv nyelvekben is:

 

                Ik heb geschreven. Ik had geschreven.

                Jag har scrivit. Jag hade scrivit.

 

Az előidejű jövővel azonban még nem találkoztam ezekben a nyelvekben.

A szerkezet más nyelvekben is megtalálható. Így többek között a kelta és a neolatin nyelvek igeidőrendszere bővelkedik még ilyen igealakokban. Az olaszban, franciában, spanyolban, portugálban és a románban megtalálhatók a fent említett szerkezetek tükörfordításai:

 

Olasz: ho scritto

Francia: j’ai écrit

Spanyol: hé escrito

Portugál: hei escrito

Román: am scris

 

Maradjunk egy kicsit a neolatin nyelveknél! A neolatin nyelvek igeidőrendszere igen változatos, ami többek között az ilyen összetett igealakok létének köszönhető. Általában a jelenhez, a múlthoz és a jövőhöz viszonyított előidejűséget is ki tudják fejezni ezekkel a szerkezetekkel, s a múlt időből is többnyire többféle létezik.

A latinban a birtoklás kifejezése a habere igével történt, de összetett igeidők képzésére ezt nem használták. A birtoklóige segédigei használata a klasszikus latin ideje után terjedt el, így a neolatin nyelvekben már megtalálhatók a birtoklóigéből képzett, előidejűséget kifejező összetett igealakok. A latin habere folytatása él tovább az olasz avere, a francia avoir, a spanyol haber, a portugál haver és a román a avea segédigével képzett összetett igealakokban.

Ezek az igék azonban már nem mindig esnek egybe a birtoklást kifejező igével. Nézzük meg, miben is térnek el tőle!

- A spanyol és a portugál nyelv a birtoklást ma már nem az haber ill. az haver igével fejezi ki, erre a célra a tener ill. a ter (eredetileg: tartani) ige használatos. Az haber-nek és az haver-nek önálló jelentése nincs, csak segédigeként (és néhány kifejezésben) használatosak.

A portugálban az haver helyett a ter is lehet az előidejűséget kifejező analitikus igeidők segédigéje, gyakoribb is a ter segédigei használata, mint az haver-é. Az haver-nek tehát nem csak birtoklást kifejező jelentése tűnt el, hanem mint segédige is kezd háttérbe szorulni:

Hei escrito ums libros = Írtam néhány könyvet. (ritkább)

Tenho escrito ums libros = Írtam néhány könyvet. (gyakoribb)

de csakis: Tenho ums libros = Van néhány könyvem.

A spanyolban is létezik a “tener + befejezett melléknévi igenév” szerkezet, ami az “haber + befejezett melléknévi igenév” szerkezethez hasonlóan fordítható magyarra, de a tener-t nem tekintik az előidejűséget kifejező igealakok segédigéjének. Ez a szerkezet egy olyan cselekvés következtében beállt állapotot jelöl, melynek alanya nem általános:

Tengo unos libros = Van néhány könyvem.

- Hé escrito unos libros (cselekvés).

- Tengo escritos unos libros (eredmény).

(Mint látható, a befejezett melléknévi igenevet egyeztetni kell ebben az esetben a direkt tárggyal.)

- A románban az a avea segédigei funkciója mellett megőrizte eredeti jelentését (“birtokolni”) is. Alaktanilag azonban ragozása főigeként és segédigeként nem azonos, segédigeként egy csonkább alakot alkalmaznak:

főige

segédige

am

ai

are

avem

aveţi

au

am

ai

a

am

aţi

au

Aveţi o carte. = Van egy könyvetek.

Aţi scris o carte. = Írtatok egy könyvet.

Az ismertetett tipikus morfológiai felépítésű, előidejűséget kifejező analitikus szerkezet (birtoklást kifejező ige + befejezett melléknévi igenév) a románban csak egyetlen igealakban, az angollal alaktanilag párhuzamba állítható befejezett jelenben (Perfect compus) található meg.

 

Az olasz és a francia segédigei használata sajátosan elkülöníti e két nyelvet a többi tárgyalás alatt álló neolatin nyelvtől, mivel segédigeként a birtoklást kifejező ige mellett a létige is használatos e célra. Hasonló jelenség figyelhető meg a német és a holland nyelvben is. Vizsgáljuk meg e négy nyelv segédige-használatát!

Hogy a két ige közül mikor melyiket kell alkalmaznunk, azt szigorú szabályok határozzák meg. Megválasztásuk a főige jelentésétől, grammatikai sajátosságaitól (pl. tárgyas vagy tárgyatlan voltától), esetenként a szövegkörnyezettől függ. Nagyrészt ugyanabban az esetben használunk az olaszban avere-t, a franciában avoir-t, a németben haben-t és a hollandban hebben-t, illetve az olaszban essere-t, a franciában être-t, a németben sein-t és a hollandban hebben-t de eltérések természetesen bőven akadnak.

A birtoklást kifejező igét kell használnunk mindenekelőtt a tárgyas igék esetében, hiszen ha a tárgyas ige befejezett melléknévi igeneve mellett létige szerepel, az szenvedő szerkezetet fejez ki:

Vettem egy autót:

Ho comprato una macchina.

J’ ai acheté une voiture.

Ich habe einen Wagen gekauft.

Ik heb een auto gekocht.

A létigét egyes tárgyatlan igéknél használjuk, elsősorban azoknál, amelyek mozgást, hely-, helyzet- vagy állapotváltozást fejeznek ki:

Mentem:

                Sono andato.

                Je suis allé.

                Ich bin gegangen.

                Ik ben gegaan.

 

A visszaható igéknél a neolatin és a germán nyelvek különböznek, ugyanis az olasz és a francia ebben az esetben a létigét, a német és a holland a birtoklóigét használja:

 

Megmosakodtam:

                Mi sono lavato.

                Je me suis lavé.

                Ich habe mich gewaschen.

                Ik heb me gewassen.

Olykor mindkét segédige használható. Egyes tárgyatlan ill. tárgyatlan értelemben használt igéket, ha a birtoklást kifejező igével ragozunk, akkor a folyamatot, a cselekvést emeljük ki, a létigével ragozva pedig a cselekvés következtében beálló állapotváltozást hangsúlyozzuk:

Le rondini hanno volato molto. - Le rondini sono volate sul tetto. (A fecskék sokat repültek – folyamat. A fecskék felrepültek a tetőre – tehát most ott vannak, eredmény.)

Il a beaucoup changé. - Il est bien changé. (Sokat változott. – Nagyon megváltozott.)

Ik heb in het park gefietst. – Ik ben naar huis gefietst. (A parkban bicikliztem. – Hazabicikliztem.)

Az olasz a létigét szélesebb körben használja, mint a másik három nyelv:

- Az olaszban a nem fare igével álló személytelen szerkezetek, melyek időjárási jelenségeket fejeznek ki, avere-vel és essere-vel egyaránt képezhetik analitikus igeidőiket, a két segédige használata között csak árnyalatnyi jelentésbeli különbség van:

Egész nap esett:

È piovuto. Ha piovuto tutto il giorno.

De:         Il a plu. Il a plu toute la journée.

               Es hat geregnet. Es hat den ganzen Tag geregnet.

- Az olasz a módbeli segédigével képzett szerkezetekben, ha a módbeli segédigével álló főige egyébként a létigével ragozódik, a módbeli segédige összetett igeidejét a létigével is képezheti:

El kellett mennem:

Sono dovuto andare/Ho dovuto andare.

De:         J’ai dû aller.

               Ich habe gehen müssen.

               Ik heb moeten gaan.

A visszaható igék esetében pedig a visszaható névmás helyétől függően kell a módbeli segédige mellett az időbeli segédigét megválasztani aszerint, hogy a visszaható névmás a módbeli segédige előtt szerepel-e vagy a főige főnévi igeneve után, azzal egybeírva. Ez utóbbi a többi nyelvben azért is ismeretlen, mert a főnévi igenévvel semmilyen névmási alakot nem is lehet egybeírni:

Fel kellett kelnem

Ho dovuto alzarmi/Mi sono dovuto alzare.

De:         J’ai dû me lever.

               Ich habe mich aufstehen müssen

               Ik heb me moeten opstaan.

- Érdekes módon magát a létigét az olasz, a német és a holland önmagával, míg a francia a birtoklóigével ragozza az összetett igeidőkben:

Era stato.

Il avait été.

Er ist gewesen.

Hij is geweest.

 

- Az állapotváltozást kifejező tárgyatlan igék mellett a holland az olyan tárgyas igéket is a létigével ragozza, amelyek szellemi értelemben jelentenek állapotváltozást:

Elfelejtettem ezt megtenni:

 

               Ho dimeticato di farlo.

               J’ai oublié de faire cela.

               Ich habe vergessen, das zu tun.

               Ik ben vergeten, dat te doen.

A négy nyelv egyéb különbsége a segédigék használatában nehezebben írható le, nem foglalható pontos szabályokba. Így például azt, hogy “valamit sikerült megtennem”, a következőképpen fejezzük ki:

Sono riuscito a risolvere il compito.

J’ai réussi à résoudre le devoir.

Es ist mir gelungen, die Aufgabe zu lösen.

Het is me gelukt, om de oefening op te lossen.

Ha egy igealakot, mely a létigével képzi összetett igeidőit, szó szerint lefordítunk magyarra, szenvedő szerkezethez hasonlót kapunk, pl.:

- sono arrivato; je suis arrivé; ich bin angekommen; ik ben aangekomen
- “meg vagyok érkezve”

- sono nato; je suis né; ich bin geboren; ik ben geboren

- “meg vagyok születve”.

Ha viszont a főigét az olaszban és a franciában tárgyas igére cseréljük, nem deponens, hanem értelmileg is valódi szenvedő szerkezetet kapunk:

- sono arrivat      ® sono amato

- je suis arrivé     ® je suis  aimé,

az igeidő azonban így megváltozik, múltból jelen lesz. A német és a holland másik igével fejezi ki az ilyen értelmű szenvedő szerkezetet.

                A létige régebben az angolban is használatos volt a fent tárgyalt ilyen funkcióban: “A Present Perfect képzése történhetik kivételesen a to be segédigével is. Ilyenkor a to be-vel képzett igealak a cselekvés eredményét, állapotát fejezi ki. Ez főképpen a következő igékkel fordul elő és régies hangulatú: a mozgás igéi: ... He is gone - elment:oda van. I am glad you are returned - Örülök, hogy visszaértél: hogy ismét itt vagy; az állapotváltozás igéi: ... My friend is become my enemy. Általában azonban ezek mellett az igék mellett is gyakoribb a to have használata.”

“Feltételezik, hogy az úgynevezett “körülírt igeidők” számos nyugat-európai nyelvben ... a szerkezetek újraértelmezésével keletkeztek. ... A korai újlatinban az igeidőrendszer teljesen átszerkesztődött, és a szerkezet feltételezhetően innen terjedt át a germán nyelvekbe (Lockwood 1968, 115).”

                A szláv nyelvekre általában nem jellemző a sok igeidő. Az oroszban például birtoklást kifejező ige külön nem létezik és a létige is igen szűk körben használatos. Így a tárgyalt felépítésű igealakok sem találhatók meg ebben a nyelvben. A lengyelben létezik birtoklást kifejező ige és a létige is gyakrabban használatos, mint az oroszban, de mégsem alakultak ki az összetett igeidők.

A déli szláv nyelvek igeidőrendszere azonban gazdag. A szerb-horvátban például hét igeidő van a kijelentő módban, hasonlóan a románhoz. A múlt idők közül az ún. perfekt a létige jelen idejének alakjaiból és a főige múlt idejű igenevéből áll, s az igenév egyezik az alannyal nemben és számban: citao/citala sam - olvastam. A plusquamperfekt ragozott része a létige perfekt vagy imperfekt alakja, ragozatlan része pedig a főige múlt idejű melléknévi igeneve: beh citao/citala vagy bio sam citao/citala. Az említett igealakok egyébként igen ritkán fordulnak elő, főleg az irodalmi nyelvre jellemzőek, de szemantikailag lényegében azonosak a párhuzamos neolatin és germán igeidőkkel. Hasonló jelentéstanilag a befejezett jövő (futur egzaktni), de képzése nem követi szabályunkat. A bolgárban és a szlovénban is megtalálhatók e létigével képzett előidejűséget kifejező igealakok.

                A relatív igeidő kategóriája a leglogikusabban talán az eszperantóban jelenik meg a morfológia síkján. Nem csak az előidejűség kifejezésmódjában találkozhatunk a tárgyalás alatt álló igealakokkal, hanem az egyidejűség (folyamatosság), sőt még az utóidejűség kifejezésére is alkalmazhatók a tárgyalt szabályok. Az utóidejűség ilyen jellegű kifejezésmódja a ma élő nyelvekre nem jellemző, csak a latinban volt megtalálható (laudaturus sum, laudandus sum, laudaturus esse, laudatum iri), s bár ha nem is tartozik a leggyakrabban használatos alakok közé, az eszperantó nyelv megalkotói ezt felélesztették.

A segédige, a létige (esti)a viszonyítási pont idejében áll, amit követhet a főige folyamatos, befejezett vagy beálló melléknévi igeneve aszerint, hogy melyik relatív igeidőt akarjuk kifejezni. Az a morféma a jelen idő ill. az egyidejűség, az i a múlt idő ill. az előidejűség, az o a jövő idő ill. az utóidejűség kifejezésére szolgál:

 

 

Módok

Idők

folyamatos

befejezett

beálló

Kijelentő

jelen

mi estas faranta

mi estas farinta

mi estas faronta

Kijelentő

múlt

mi estis faranta

mi estis farinta

mi estis faronta

Kijelentő

jövő

mi estos faranta

mi estos farinta

mi estos faronta

Feltételes

közös alak

mi estus faranta

mi estus farinta

mi estus faronta

Felszólító

közös alak

mi estu faranta

mi estu farinta

mi estu faronta

főnévi igenév

közös alak

esti faranta

esti farinta

esti faronta

 

 

Az eszperantóban megtalálható ugyan a birtoklást kifejező ige is (havi), de mégis a létige használatos az igenév mellett az összetett igeidőkben. Ez abból adódik, hogy az eszperantó nyelv megalkotói elsősorban szláv anyanyelvűek voltak.

                A mai magyar beszélt nyelvben két összetett igeidő létezik, ezek a jövő idő és a feltételes mód múlt ideje. Jövő időnk segédigéje sajátos, mert a “fog” ige segédigei használata kevéssé jellemző a nyelvekre.

A feltételes múlt morfológiailag nagyjából követi az ismertetett szabályt, miszerint a segédige abban az időben áll, amihez képest előidejűséget akarunk kifejezni és a főige hordozza a relatív igeidő kategóriáját (előidejűség), de a ragozott és a ragozatlan rész tekintetében egyedülálló jelenséggel állunk szemben: nem a segédige morfémája fejezi ki a szám és a személy kategóriáját, hanem a főige, a segédige pedig (bár más funkcióban ragozható) mindkét számban és mindegyik személyben változatlan alakban marad:

mentem volna, mentél volna; mentünk volna.

A többi tárgyalt nyelv esetében pont a fordítottját tapasztaljuk:

I would have gone, you would have gone, he would have gone.

sarei andato, saresti andato; saremmo andati.

Ugyanez a helyzet nyelvünk már elavult igealakjainál is: mentem volt, mentem vala.

Ami még figyelemreméltó, hogy a létige áll itt segédigeként, nem a birtoklást kifejező ige, hiszen a magyarban a birtoklást nem külön igével fejezzük ki, ilyen jelentésű ige nem használatos. (A “birtokolni” igét csak akkor használjuk, ha különös hangsúlyt helyezünk rá.)

A már ismertetett szabályt a finn nyelvben is érvényes. A magyarhoz hasonlóan a segédige a létige, de az indoeurópai nyelvekhez hasonlóan a segédigét ragozzuk és a befejezett melléknévi igenév változatlan marad. A perfectum a létige jelen idejéből és a főige befejezett melléknévi igenevéből (pl. olen muuttanut), a plusquamperfectum pedig a létige imperfectumából és a főige befejezett melléknévi igenevéből áll (pl. olin muuttanut).


FELHASZNÁLT IRODALOM

BYNON, Theodora, Történeti nyelvészet, Osiris, Bp., 1997.

 

HERCZEG Gyula, Olasz leíró nyelvtan, Harmadik kiadás, Terra, Bp., 1988.

 

HERMAN József, A francia nyelv története. A latin nyelvtől az újlatin nyelvekig, Gondolat, Bp. 1966.

 

KALOCSAY Kálmán, Rendszeres eszperantó nyelvtan, Második, átdolgozott kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1968.

 

KARANKO, Outi, KERESZTES László, KNIIVILÄ, Irmeli, Finn nyelvkönyv kezdőknek és középhaladóknak, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1985.

 

KARÁCSONY Lajos, TÁLASI Istvánné, Német nyelvtan a középiskolák számára, 16. kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1990.

 

KIRÁLY Rudolf, Spanyol nyelvkönyv tanfolyamok és magántanulók számára, Hetedik kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1974.

 

KÓNYA Sándor, ORSZÁGH László, Rendszeres angol nyelvtan, 9. Kiadás, Terra, Bp. 1985.

 

PATAKI Pál, Francia nyelvtan a középiskolák számára, Negyedik kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1990.

 

POPESCU, Ştefania, Gramatică practică a limbii române cu o culegere de exercitii  7. kiadás, Lider Kiadó, 1998.

 

SÁNDOR Anna, Holland nyelvkönyv, második kiadás, Balassi Kiadó, Bp., 2001.

 

TAMÁS Lajos, Bevezetés az összehasonlító neolatin nyelvtudományba, Tankönyvkiadó, Bp., 1969.

 

Tomics Ljubomir, KAPITÁNFFY István, Szerb-horvát nyelvkönyv, Tankönyvkiadó, Bp., 1980.

 

ZÁVODSZKY Ferenc, Svéd társalgási zsebkönyv, Negyedik kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1974.

 

ZSOLDOS Olga, Portugál ige, spanyol ige. Az igeidő-használat egybevető elemzése, Tankönyvkiadó, Bp. 1986.

 

BÁNHIDI Zoltán, A magyar összetett igealakok jelentéstörténete, in Nyelvtudományi Értekezések, 12. szám, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957.