Ladányi Mária munkaterve

a “Hajdú Péter Vendégkutatói Ösztöndíj” keretében végzendő kutatáshoz

 

 

 

Szűkebb tudományterület: általános/elméleti és magyar morfológia, ill. morfoszemantika

Kutatási időszak: a 2003/2004-es tanév tavaszi féléve (2004. február–június)

Kutatási téma: a szóalkotással (ezen belül elsősorban a szóképzéssel) kapcsolatos szemantikai összefüggések

A kutatási téma címszavakban:

·        forma- és jelorientált elképzelések a morfológiában: alak és jelentés viszonya

·        a morfológiai modellálás/leírás alapjai: hierarchikus szabályok vagy hálózati viszonyok?

·        a produktivitás, a kreativitás és az analógia fogalma, értelmezési lehetőségei és egymáshoz való viszonya a szóalkotásban (elsősorban a szóképzésben)

·        produktív szóképzési szabályok és ezek szóképzési jelentése (válogatott magyar anyagon); a produktív szóképzési szabályokra vonatkozó lexikai szemantikai korlátozások

·        a produktív szabállyal létrehozott morfológiailag komplex egységek jelentésének kompozicionalitása; létező, aktuális és potenciális szó és ezek viszonya a különböző szóalkotási módokhoz; a lexikai akadályozás fogalma; a szóképzési jelentés és a szójelentés viszonya

·        szintagmatikus és paradigmatikus viszonyok a szóképzési morfológiában

·        a szemantikai tényezők szerepe a szóképzési szabályok versengésében; beszélhetünk-e a morfológiai elemek (főként a képzők) poliszémiájáról és szinonímiájáról?

·        szóképzés és kategorizáció, szóképzés és terminológia

·        a kontextus szerepe a képzett szó jelentésében; a produktív szóképzés diskurzusbeli funkciója; morfopragmatikai vonatkozások

·        morfológiailag komplex egységek jelentésváltozása: lexikalizálódás és/vagy grammatikalizáció; a jelentésváltozás és a produktivitás változásának összefüggései

A megírandó nagyobb terjedelmű munka címe:   

Szemantika és morfológia: a szóalkotás jelentésbeli vonatkozásai

 

A munka szinopszisa:

Szemantika és morfológia: a szóalkotás jelentésbeli vonatkozásai

(szinopszis)

 

A morfológiailag komplex szerkezetű szavaknak és az ezeket létrehozó folyamatoknak, ill. elemeknek a jelentésével kapcsolatos kérdések a modern morfológiai kutatásokon belül évtizedekig háttérbe szorultak, és csak a legutóbbi időkben kerültek az érdeklődés homlokterébe – következésképpen mind külföldön, mind Magyarországon kevés a rendszeres morfoszemantikai vizsgálat (és az erre épülő kiadvány).  Ennek a munkának éppen ezért az az elsődleges célja, hogy hozzájáruljon ezeknek a kérdéseknek a tisztázásához a morfológia egyik területével, a szóalkotással, ezen belül elsősorban a szóképzéssel kapcsolatban (főként a szóképzés produktív folyamatait illetően). Mint az az alább kifejtettekből kiderül, a szerző figyelmének középpontjában a szóalkotási/szóképzési morfológia lexikai szemantikai vonatkozásai állnak.

A mű magyar anyagokon végzett kutatásra épül, és tekintetbe veszi a témával kapcsolatos eddigi eredményeket mind az általános/elméleti, mind a magyar morfológiát tekintve. Mivel a szerző nem talált egyetlen olyan nyelvi modellt sem, amely céljainak teljes mértékben és kizárólagosan megfelelne, a felmerülő problémák kapcsán igyekszik bemutatni az egyes irányzatok elképzeléseit, és ezekből hasznosítani mindazt, ami a szóalkotással, ill. a szóképzéssel kapcsolatban számára a legelfogadhatóbbnak tűnt – inkább vállalva az eklekticizmus vádját, mintsem egyetlen választott elméleti keret (esetleg a szükségesnél szűkebbre szabott) korlátait. [Így a megfelelő helyeken utal például arra, hogy azoknak az újabb nyelvészeti irányzatoknak az elképzelései, amelyekben a lexikális szemantika kérdése központi vagy legalábbis fontos szerepet játszik (ilyenek többek között a holista kognitív nyelvtanon belüli különböző irányzatok, Wierzbicka NSM-modellje, a keretszemantika és a konstrukciós nyelvtan, a magyar elméletalkotók közül pedig itt említhetjük például Szilágyi N. Sándor vagy Zsilka János felfogását), mennyiben hasznosíthatóak a szóképzési morfológia jelentésbeli vonatkozásainak értelmezésében.]

A munka bevezetésképpen áttekinti az alak és a jelentés közötti viszony modellálását a különböző morfológiai elméletek keretében az inflexióra és a szóalkotásra vonatkozóan, és ezzel összefüggésben vizsgálja azt a kérdést is, hogy a morfológia grammatikai természetű egységeit (a magyarban a toldalékokat) önálló lexikai egységekként vagy pusztán morfoszintaktikai, ill. morfolexikai tulajdonságokként (vagy tulajdonság-együttesekként) célszerű-e felfogni. Míg az inflexiós toldalékok esetében mindkét álláspont mellett lehet nyomós érveket felhozni, a képzőket a magyarban mindenképpen célszerűbbnek látszik (a továbbiak szempontjából is) lexikai egységekként kezelni.

A morfológiai modell, ill. a morfológiai leírás szempontjából lényeges az is, hogy a modell hierarchikus szabályokat vagy olyan hálózati viszonyokat tételez-e fel, amelyekben mind a szóalakok, mind az új szavak létrehozása a kapcsolatok erőssége alapján analógiásan történik. Ennek kapcsán a szerző körüljárja az analógia, a kreativitás és a produktivitás fogalmát, értelmezési lehetőségeit és egymáshoz való viszonyát a szóalkotásban (elsősorban a szóképzésben).

                A munka a továbbiakban a szóképzési szabályokat tárgyalja a magyarban, elsősorban a produktív szóképzési szabályokra és ezek szóképzési jelentésének a  meghatározására összpontosítva, mivel a produktív szóképzési szabályok alkotják a szóképzési morfológia magját. (Nem cél a teljes magyar szóképzési morfológia bemutatása, a szerző ebben a részben a magyar főnév-, ige- és melléknévképzés köréből válogat.) Ha az alaki és a jelentésbeli oldalt nem választjuk el egymástól, akkor a szóképzési szabályok két oldala a taktika és a szemantika, azaz – agglutinatív nyelvek esetében, mint amilyen a magyar is – az alapszó (esetleg a tő) és a képző konkatenációjának formai és jelentésbeli sajátosságai. Produktív képzési szabályok esetében a szóképzési jelentés transzparens, vagyis a fregei kompozicionalitás-elv alapján az alapszó és a képző jelentéséből a derivátum szóképzési jelentése elvileg kiszámítható. Ebből következik, hogy fontos a produktív szóképzési szabály által meghatározott szóképzési jelentés definiálása és következetes megkülönböztetése a derivátumok lexikalizálódott jelentéseitől.

            A produktív szóképzési szabályokkal kapcsolatban a szerző számba veszi azokat a lehetséges lexikai szemantikai korlátozásokat, amelyek más – fonetikai-fonológiai vagy morfológiai – tényezők mellett befolyásolják ezeknek a szabályoknak a működését. A produktív szóképzési szabályok hatókörének (azaz a szabály bázisába tartozó szócsoportoknak) a meghatározásakor ugyanis a szemantikai vonatkozások döntő szerepet játszanak: a szabályok bemenetének korlátozása nagyon gyakran lexikai szemantikai jellegű. Ezért ezeknek a tényeknek a feltárása ebben a munkában alapvető feladat. A produktív szóképzési szabályok működésével kapcsolatban tér ki a szerző a lexikai akadályozás, a potenciális, a létező és az aktuális szó fogalmára és ezek viszonyára a különböző szóalkotási módokhoz.

            Lexikai szemantikai tényezők nemcsak a produktív szabályok hatókörének meghatározásában, hanem a rivális képzésmódok közötti megoszlásban, a szóképzési szabályok versengésében is szerepet játszanak, így ezek a jelenségek is megfelelő figyelmet kapnak.

További kérdés az, hogy egy morfotaktikailag egységesnek tűnő szóképzési szabály miért járhat különböző szóképzési jelentésekkel. Ez adódhat mind az alapszavak különböző csoportjainak eltérő kategóriájából (amennyiben a szóképzési szabály csak a kimenet kategóriájának azonosságát írja elő, a bemenetét nem – így például főnévből és melléknévből is képezhetünk igét azonos formánssal), mind az alapszavak különböző csoportjainak eltérő lexikai szemantikai jellemzőiből,  mind a képzők poliszém mivoltából. Eldöntendő kérdés, hogy többféle szóképzési jelentés lehetségessége esetén milyen típusú képzési folyamatok milyen elvi megfontolások alapján tartozhatnak egy vagy több képzési szabály alá. A munka azt a kérdést is vizsgálja, hogy (a lexémákhoz hasonlóan) vajon beszélhetünk-e a képzők (és/vagy a szóképzési szabályok) poliszémiájáról és szinonímiájáról. A szerző állásfoglalása szerint a képzők lehetnek poliszém elemek, és közöttük kvázi-szinonim viszonyok alakulhatnak ki.

                Míg az inflexiós morfológiában a szintagmatikus viszonyok mellett – a ragozási paradigmák kapcsán – a paradigmatikus viszonyok vizsgálata is lényeges szerephez jut (bár a modern morfológiában a hangsúly itt is a szintagmatikus viszonyokra tevődött át), a szóalkotási morfológiában sokáig nem merült fel a paradigmatikus összefüggések vizsgálatának szükségessége. Ebben a munkában a képzési szabályok rivalizációjával és a szóképzési produktivitás fokozatainak megállapításához kidolgozott nyelvi kritériumrendszerrel kapcsolatban ennek a viszonylag új témának, a szóképzési paradigmáknak a vizsgálata is terítékre kerül.

                A nyelv kognitív szemléletű megközelítésében (a holista irányzatban) központi szerepet kap a nyelvi és a fogalmi kategorizáció kérdése, mégpedig a tudományos és népi kategorizáció különbségét szem előtt tartva. A szerző megvizsgálja a szóképzésnek – mint a szóalkotás egyik tipikus módjának – a nyelvi és fogalmi kategorizációval való lehetséges összefüggéseit, és kitér ennek egyik gyakorlati vonatkozására, a terminusképzés sajátosságaira is.

                Mint arra a korábbiakban már utaltunk, produktív képzés esetében a szóképzési jelentés elvileg kompozicionális, kiszámítható. Ugyanakkor az új szó tényleges létrehozása (és használata) mindig valamilyen kontextusban történik. Ezért szükséges közelebbről is megvizsgálni a produktív szóképzési szabálynak és a kontextusnak a hozzájárulását a képzett szó jelentéséhez.

Szintén a kontextussal függ össze a produktív szóképzés diskurzusbeli funkciója, amelynek vizsgálata több irányban is továbbvezet: egyrészt a morfoszemantika és morfopragmatika viszonyának, másrészt a szóképzés és a lexikalizálódás, ill. a szóképzési jelentés és a szójelentés viszonyának a vizsgálatához.

A fenti témák tárgyalásából egyenesen következik a morfológiailag komplex egységek jelentésváltozásának a körüljárása. Ezzel kapcsolatban nemcsak a lexikalizálódási folyamatokkal, hanem a grammatikalizáció jelenségével is foglalkozik a szerző (annál inkább, mivel ez a két folyamattípus nem mindig határolható el egyértelműen egymástól).

                Külön fejezet témáját adják a jelentésváltozásnak és a produktivitás változásának az összefüggései. A szakirodalomban már a 80-as évek végén felvetődött, hogy a jelentésváltozás tényei befolyásolhatják a produktivitást. Így például a derivátumok túlzott mértékű lexikalizációja a szemantikai transzparencia megszűnésén át a produktivitás csökkenéséhez, majd megszűnéséhez vezethet. A szerző az igekötővé válással, ill. a magyar igekötők produktív kapcsolhatóságával összefüggő vizsgálatai alapján egy – a fenti megállapítást alátámasztó – ellentétes irányú folyamatot mutat be, amelyben ragos névszói alakulatok jelentésváltozása, ill. grammatikalizációja következtében (igekötővé válás) a grammatikalizálódott elemeknek az igékkel való kapcsolhatósága, azaz produktivitása megnő.

A produktivitás és a jelentésváltozás összefüggéseivel kapcsolatban a szerző azt a kérdést is felveti, hogy ezeknek az összefüggéseknek a vizsgálatában mennyiben érvényesíthető a korábbiakban már említett, a szóalkotási produktivitás fokozatainak megállapítására kidolgozott nyelvi kritériumrendszer, ill. hogy ennek a témának a vizsgálata hozzzájárulhat-e (és ha igen, mennyiben járulhat hozzá) a fenti kritériumrendszer további finomításához.

A munka zárófejezete összegzi a vizsgált jelenségek kapcsán levonható következtetéseket, az elért eredményeket, valamint azokat a nyitott kérdéseket és egyelőre megoldatlanul maradt problémákat, amelyek egyben kijelölik a további kutatás lehetséges irányait.