Ladányi Mária munkaterve
a “Hajdú Péter Vendégkutatói Ösztöndíj” keretében
végzendő kutatáshoz
Szűkebb tudományterület: általános/elméleti
és magyar morfológia, ill. morfoszemantika
A kutatási téma címszavakban:
·
forma- és jelorientált
elképzelések a morfológiában: alak és jelentés viszonya
·
a morfológiai
modellálás/leírás alapjai: hierarchikus szabályok vagy hálózati viszonyok?
·
a produktivitás, a
kreativitás és az analógia fogalma, értelmezési lehetőségei és egymáshoz való
viszonya a szóalkotásban (elsősorban a szóképzésben)
·
produktív szóképzési
szabályok és ezek szóképzési jelentése (válogatott magyar anyagon); a produktív
szóképzési szabályokra vonatkozó lexikai szemantikai korlátozások
·
a produktív szabállyal
létrehozott morfológiailag komplex egységek jelentésének kompozicionalitása;
létező, aktuális és potenciális szó és ezek viszonya a különböző szóalkotási
módokhoz; a lexikai akadályozás fogalma; a szóképzési jelentés és a szójelentés
viszonya
·
szintagmatikus és
paradigmatikus viszonyok a szóképzési morfológiában
·
a szemantikai tényezők
szerepe a szóképzési szabályok versengésében; beszélhetünk-e a morfológiai
elemek (főként a képzők) poliszémiájáról és szinonímiájáról?
·
szóképzés és
kategorizáció, szóképzés és terminológia
·
a kontextus szerepe a
képzett szó jelentésében; a produktív szóképzés diskurzusbeli funkciója;
morfopragmatikai vonatkozások
·
morfológiailag komplex
egységek jelentésváltozása: lexikalizálódás és/vagy grammatikalizáció; a
jelentésváltozás és a produktivitás változásának összefüggései
A megírandó nagyobb terjedelmű munka címe:
Szemantika és morfológia: a szóalkotás jelentésbeli
vonatkozásai
A munka szinopszisa:
(szinopszis)
A morfológiailag komplex
szerkezetű szavaknak és az ezeket létrehozó folyamatoknak, ill. elemeknek a
jelentésével kapcsolatos kérdések a modern morfológiai kutatásokon belül
évtizedekig háttérbe szorultak, és csak a legutóbbi időkben kerültek az
érdeklődés homlokterébe – következésképpen mind külföldön, mind Magyarországon
kevés a rendszeres morfoszemantikai vizsgálat (és az erre épülő kiadvány). Ennek a munkának éppen ezért az az elsődleges
célja, hogy hozzájáruljon ezeknek a kérdéseknek a tisztázásához a morfológia
egyik területével, a szóalkotással, ezen belül elsősorban a szóképzéssel
kapcsolatban (főként a szóképzés produktív folyamatait illetően). Mint az az
alább kifejtettekből kiderül, a szerző figyelmének középpontjában a
szóalkotási/szóképzési morfológia lexikai szemantikai vonatkozásai állnak.
A mű magyar
anyagokon végzett kutatásra épül, és tekintetbe veszi a témával kapcsolatos
eddigi eredményeket mind az általános/elméleti, mind a magyar morfológiát
tekintve. Mivel a szerző nem talált egyetlen olyan nyelvi modellt sem, amely
céljainak teljes mértékben és kizárólagosan megfelelne, a felmerülő problémák
kapcsán igyekszik bemutatni az egyes irányzatok elképzeléseit, és ezekből
hasznosítani mindazt, ami a szóalkotással, ill. a szóképzéssel kapcsolatban
számára a legelfogadhatóbbnak tűnt – inkább vállalva az eklekticizmus vádját,
mintsem egyetlen választott elméleti keret (esetleg a szükségesnél szűkebbre
szabott) korlátait. [Így a megfelelő helyeken utal például arra, hogy azoknak
az újabb nyelvészeti irányzatoknak az elképzelései, amelyekben a lexikális
szemantika kérdése központi vagy legalábbis fontos szerepet játszik (ilyenek
többek között a holista kognitív nyelvtanon belüli különböző irányzatok,
Wierzbicka NSM-modellje, a keretszemantika és a konstrukciós nyelvtan, a magyar
elméletalkotók közül pedig itt említhetjük például Szilágyi N. Sándor vagy
Zsilka János felfogását), mennyiben hasznosíthatóak a szóképzési morfológia
jelentésbeli vonatkozásainak értelmezésében.]
A munka
bevezetésképpen áttekinti az alak és a jelentés közötti viszony modellálását a
különböző morfológiai elméletek keretében az inflexióra és a szóalkotásra
vonatkozóan, és ezzel összefüggésben vizsgálja azt a kérdést is, hogy a
morfológia grammatikai természetű egységeit (a magyarban a toldalékokat) önálló
lexikai egységekként vagy pusztán morfoszintaktikai, ill. morfolexikai
tulajdonságokként (vagy tulajdonság-együttesekként) célszerű-e felfogni. Míg az
inflexiós toldalékok esetében mindkét álláspont mellett lehet nyomós érveket
felhozni, a képzőket a magyarban mindenképpen célszerűbbnek látszik (a
továbbiak szempontjából is) lexikai egységekként kezelni.
A morfológiai
modell, ill. a morfológiai leírás szempontjából lényeges az is, hogy a modell hierarchikus
szabályokat vagy olyan hálózati viszonyokat tételez-e fel, amelyekben mind a
szóalakok, mind az új szavak létrehozása a kapcsolatok erőssége alapján
analógiásan történik. Ennek kapcsán a szerző körüljárja az analógia, a
kreativitás és a produktivitás fogalmát, értelmezési lehetőségeit és egymáshoz
való viszonyát a szóalkotásban (elsősorban a szóképzésben).
A munka a továbbiakban a szóképzési szabályokat
tárgyalja a magyarban, elsősorban a produktív szóképzési szabályokra és ezek
szóképzési jelentésének a
meghatározására összpontosítva, mivel a produktív szóképzési szabályok
alkotják a szóképzési morfológia magját. (Nem cél a teljes magyar szóképzési
morfológia bemutatása, a szerző ebben a részben a magyar főnév-, ige- és
melléknévképzés köréből válogat.) Ha az alaki és a jelentésbeli oldalt nem
választjuk el egymástól, akkor a szóképzési szabályok két oldala a taktika és a
szemantika, azaz – agglutinatív nyelvek esetében, mint amilyen a magyar is – az
alapszó (esetleg a tő) és a képző konkatenációjának formai és jelentésbeli
sajátosságai. Produktív képzési szabályok esetében a szóképzési jelentés
transzparens, vagyis a fregei kompozicionalitás-elv alapján az alapszó és a
képző jelentéséből a derivátum szóképzési jelentése elvileg kiszámítható. Ebből
következik, hogy fontos a produktív szóképzési szabály által meghatározott
szóképzési jelentés definiálása és következetes megkülönböztetése a derivátumok
lexikalizálódott jelentéseitől.
A
produktív szóképzési szabályokkal kapcsolatban a szerző számba veszi azokat a
lehetséges lexikai szemantikai korlátozásokat, amelyek más –
fonetikai-fonológiai vagy morfológiai – tényezők mellett befolyásolják ezeknek
a szabályoknak a működését. A produktív szóképzési szabályok hatókörének (azaz
a szabály bázisába tartozó szócsoportoknak) a meghatározásakor ugyanis a
szemantikai vonatkozások döntő szerepet játszanak: a szabályok bemenetének
korlátozása nagyon gyakran lexikai szemantikai jellegű. Ezért ezeknek a
tényeknek a feltárása ebben a munkában alapvető feladat. A produktív szóképzési
szabályok működésével kapcsolatban tér ki a szerző a lexikai akadályozás, a
potenciális, a létező és az aktuális szó fogalmára és ezek viszonyára a
különböző szóalkotási módokhoz.
Lexikai
szemantikai tényezők nemcsak a produktív szabályok hatókörének
meghatározásában, hanem a rivális képzésmódok közötti megoszlásban, a
szóképzési szabályok versengésében is szerepet játszanak, így ezek a jelenségek
is megfelelő figyelmet kapnak.
További kérdés az, hogy egy
morfotaktikailag egységesnek tűnő szóképzési szabály miért járhat különböző
szóképzési jelentésekkel. Ez adódhat mind az alapszavak különböző csoportjainak
eltérő kategóriájából (amennyiben a szóképzési szabály csak a kimenet
kategóriájának azonosságát írja elő, a bemenetét nem – így például főnévből és
melléknévből is képezhetünk igét azonos formánssal), mind az alapszavak
különböző csoportjainak eltérő lexikai szemantikai jellemzőiből, mind a képzők poliszém mivoltából.
Eldöntendő kérdés, hogy többféle szóképzési jelentés lehetségessége esetén
milyen típusú képzési folyamatok milyen elvi megfontolások alapján tartozhatnak
egy vagy több képzési szabály alá. A munka azt a kérdést is vizsgálja, hogy (a
lexémákhoz hasonlóan) vajon beszélhetünk-e a képzők (és/vagy a szóképzési szabályok)
poliszémiájáról és szinonímiájáról. A szerző állásfoglalása szerint a képzők
lehetnek poliszém elemek, és közöttük kvázi-szinonim viszonyok alakulhatnak ki.
Míg az inflexiós morfológiában a szintagmatikus
viszonyok mellett – a ragozási paradigmák kapcsán – a paradigmatikus viszonyok
vizsgálata is lényeges szerephez jut (bár a modern morfológiában a hangsúly itt
is a szintagmatikus viszonyokra tevődött át), a szóalkotási morfológiában
sokáig nem merült fel a paradigmatikus összefüggések vizsgálatának
szükségessége. Ebben a munkában a képzési szabályok rivalizációjával és a
szóképzési produktivitás fokozatainak megállapításához kidolgozott nyelvi
kritériumrendszerrel kapcsolatban ennek a viszonylag új témának, a szóképzési
paradigmáknak a vizsgálata is terítékre kerül.
A nyelv kognitív szemléletű megközelítésében (a
holista irányzatban) központi szerepet kap a nyelvi és a fogalmi kategorizáció
kérdése, mégpedig a tudományos és népi kategorizáció különbségét szem előtt
tartva. A szerző megvizsgálja a szóképzésnek – mint a szóalkotás egyik tipikus
módjának – a nyelvi és fogalmi kategorizációval való lehetséges összefüggéseit,
és kitér ennek egyik gyakorlati vonatkozására, a terminusképzés sajátosságaira
is.
Mint arra a korábbiakban már utaltunk, produktív
képzés esetében a szóképzési jelentés elvileg kompozicionális, kiszámítható.
Ugyanakkor az új szó tényleges létrehozása (és használata) mindig valamilyen
kontextusban történik. Ezért szükséges közelebbről is megvizsgálni a produktív
szóképzési szabálynak és a kontextusnak a hozzájárulását a képzett szó
jelentéséhez.
Szintén a
kontextussal függ össze a produktív szóképzés diskurzusbeli funkciója, amelynek
vizsgálata több irányban is továbbvezet: egyrészt a morfoszemantika és
morfopragmatika viszonyának, másrészt a szóképzés és a lexikalizálódás, ill. a
szóképzési jelentés és a szójelentés viszonyának a vizsgálatához.
A fenti témák
tárgyalásából egyenesen következik a morfológiailag komplex egységek
jelentésváltozásának a körüljárása. Ezzel kapcsolatban nemcsak a
lexikalizálódási folyamatokkal, hanem a grammatikalizáció jelenségével is
foglalkozik a szerző (annál inkább, mivel ez a két folyamattípus nem mindig
határolható el egyértelműen egymástól).
Külön fejezet témáját adják a jelentésváltozásnak és
a produktivitás változásának az összefüggései. A szakirodalomban már a 80-as
évek végén felvetődött, hogy a jelentésváltozás tényei befolyásolhatják a
produktivitást. Így például a derivátumok túlzott mértékű lexikalizációja a
szemantikai transzparencia megszűnésén át a produktivitás csökkenéséhez, majd
megszűnéséhez vezethet. A szerző az igekötővé válással, ill. a magyar igekötők
produktív kapcsolhatóságával összefüggő vizsgálatai alapján egy – a fenti
megállapítást alátámasztó – ellentétes irányú folyamatot mutat be, amelyben
ragos névszói alakulatok jelentésváltozása, ill. grammatikalizációja
következtében (igekötővé válás) a grammatikalizálódott elemeknek az igékkel
való kapcsolhatósága, azaz produktivitása megnő.
A produktivitás
és a jelentésváltozás összefüggéseivel kapcsolatban a szerző azt a kérdést is
felveti, hogy ezeknek az összefüggéseknek a vizsgálatában mennyiben
érvényesíthető a korábbiakban már említett, a szóalkotási produktivitás
fokozatainak megállapítására kidolgozott nyelvi kritériumrendszer, ill. hogy
ennek a témának a vizsgálata hozzzájárulhat-e (és ha igen, mennyiben járulhat
hozzá) a fenti kritériumrendszer további finomításához.
A munka zárófejezete
összegzi a vizsgált jelenségek kapcsán levonható következtetéseket, az elért
eredményeket, valamint azokat a nyitott kérdéseket és egyelőre megoldatlanul
maradt problémákat, amelyek egyben kijelölik a további kutatás lehetséges
irányait.