Hogyan írjuk?
Az MTA Nyelvtudományi Intézetének közönségszolgálatát leggyakrabban helyesírási kérdésekkel keresik fel. (A kérdéseknek több mint 80%-a ilyen.) A helyesírási kérdések közül különösen gyakran fordulnak elő azok, amelyek a különírással és egybeírással kapcsolatosak. Ez ugyanis a magyar helyesírás egyik legnehezebb kérdésköre, sok az ingadozás, mivel nem minden esetben egyértelmű, hogy szószerkezetekről vagy szóösszetételekről van-e szó. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy a gyakran elhangzó kérdésre: Hogyan írjuk, egybe vagy külön? Mi itt a válaszokat adjuk meg egy szólista formájában, ahol betűrendben szerepelnek azok a szókapcsolatok, amelyeknek a helyesírását 2003 januárjától 2004 májusáig megkérdezték tőlünk. A válaszokat a Magyar Tudományos Akadémia A magyar helyesírás szabályai című kiadványának A különírás és az egybeírás című fejezete (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 11. kiadás. Változatlan lenyomat. 1999. 41-57, 95—142. szabálypontok) alapján adtuk.
Mártonfi
Attila: A különírás és egybeírás folyamatábrája (A Szak Kiadó 2001.
október 6-án tartott Fordítói tájékoztató és gyakorlatán elhangzott
előadás segédanyaga)
Egybeírás, különírás,
kötőjelezés
adatbázis-kezelő
rendszer
általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség
angolnyelvvizsga-előkészítő
tanfolyam
arany fokozatú
főtámogató
ásványianyag-összetétel
ásványianyag-tartalom
asztalitenisz-bajnokság
attitűdteszt
Bach-korszakbeli
barbecue
barna cukor
befogadáselemzés
bélyegzősbál
betegirányító
rendszer
betétfelmondás
bevándorlóközösség
bizalomkártya-iroda
bizonylatkibocsátási
bizonylatkibocsátási (jog)
bizonytalanságkerülés
biztonságijel-gyűjtemény
brokkoli-karfiol keverék
bundázott csirkemellcsíkok
cégcsoport-igazgató
célcsoportelérés
citromízű
citrusolaj
csavart csőtészta
csepegtetőtálca
csokoládébevonat
csuhétárgykészítő
Dawn-kór-szűrés
délkelet-európai
deviza alapú
devizaátutalás
devizabetét-elhelyezés
deviza-folyószámla
diaszpórahálózatok
differenciálegyenlet
dizájnmagazin
dohányzásellenes
domainnév
egész napos
egészségtudatosság
egymotoros
egyszínnyomás
életmódformálás
életmód-integráló
életmódmagazin
életmódtanács
elit jellegű
ellenálló képesség
előadás-kritika
első számú
emberierőforrás-igazgató
emelt szintű oktatás
energiaadó
eperízű
értékesítéstámogatás
értékpapírpiac
euró alapú
európai uniós
európai uniós
csatlakozás
E-vitamin
fatető, fatetejű
fedezet alapú
fehérmárvány oltár
fejlesztőpedagógus
feketeribizli-ízű
felhúzókorona
felolvasóest
felső szintű vezető
felső vezetékes
felszíni szennyeződés
felügyelőbizottság
férfi vízilabda-válogatott
fesztiválpark
feta sajt
fitneszmagazin
fonottbútor-készítő
forgalombahelyezési
idő
földre szállás
füles korsó, füles pohár
fürdőruha-nagykereskedés
fűrészporos tapéta hatású
globalizációellenes
golyós dezodor
grillfűszer
gyémántberakás
gyermek-egészségügyi
gyermeknéptánccsoport
gyermeksziget
gyermektusfürdő
gyógyászatisegédeszköz-kereskedelem
gyulladásgátló
hálózatfelügyeleti rendszer
halsütő kosár
hangzó anyag
harmadik világ
hasábcentiméter
hat hónapos
határőr-parancsnokság
hátsókapu-program
hatszínű nyomtatási
technológia
háttér-információ
hegedű-zongora szonáta
helyben olvasás
hímestojás-készítő
hipermarketlánc
hitelkártya-igénylés
hitelkártya-igénylő
hitelképesség-vizsgálat
holdfáziskijelző
honlaptérkép
hosszú lejáratú
hosszú szemű rizs
humán tudományi
humán tudományok
humánerőforrás-osztály
ideértve
idegenforgalmi
elfogadóhely
igazoló jelentés
igazságügyi
orvosszakértői vélemény
igénybevétel
illatanyagmentes
információforrás
infrastruktúra-fejlesztés
ingatlan-adásvételi szerződés
ingatlanajándékozás
internet
internet alapú
internetcím
internet-hozzáférés
internet-infrastruktúra
internetlefedettség
internetszolgáltatások
intézményirányultságú
istentudat
italosdoboz
ízélmény
ízharmónia
jegyzőkönyv-hitelesítő
jegyzőkönyvvezető
jó tollú író
jóakaratú
jóérzésű
jövedelem alapú
kakaószárazanyag-tartalom
karrier-tanácsadás
képviselő-testület
kerítéskészítés
készletnyilvántartás
késztermék-szennyeződés
kétszínnyomás
kezdő fizetés
kiadványsorozat
kint tartózkodás
kis összegű
kishaszongépjármű
(ha típust jelöl)
klubhitelkártya
koncertnaptár
kőápoló szerek
kölcsöneszköz
középhaladó szint
közép-magyarországi régió
közös költség
krémdezodor
kromatikus
kváziállam
kváziszervezet
kvázitulajdonos
lakáshitelprogram
látótérvizsgálat
látszólagosidő-vizsgálat
lecsókeverék
légzőszervrendszer
létesítményüzemeltetési mérnök
magában beszél
magán-munkaerőközvetítés
magánnyugdíjpénztár, de magán-nyugdíjpénztári kifizetés
magas hang
magyartarka marha
mainframe-technológia
marketing- és értékesítéstámogatás-vezető
marketingmunkatárs
marketingosztály
marketingügynökség
marketingvezető
más típusú
másodpercshop
mátrix típusú szervezeti modell
médiaajánlat
médiamegjelenés
médiaprogram
méditámogató
még több
mély hang
menedzserasszisztens
menedzsertréning
menetvágókészlet
mentol- és
feketeribizli-ízű
mézeskalács-készítő
mikro- és kisvállalkozások
minimumfeltétel
minőségbiztosítási
rendszer
minőség-ellenőrzési
rendszer
minőségmenedzsment
mobil adatkommunikáció
mobiltelefon-tartozék
monarchia korabeli
munkahelyteremtés
működésiengedély-köteles
nagy felbontású
lencse
négyrétegű tapasz
négyszintes
nem formális
nem kormányzati szervek
nem maradás
nem roma származású
nemélet-biztosítás
nemszteroidok (csoport), de nem szteroidok (tagadás)
nemzet alatti szint
nemzet utáni állapot
nitrátmentes, nitritmentes
nonstop
nőgyógyásznő
növényegészségügy, de növény-egészségügyi
nyaralóközösség
nyárson sült hús,
de: nyársonsült (fn.)
nyitva tart, nyitva tartás, nyitvatartási idő
óceánjáró luxushajó
oldalsüppedésgátló rendszer
Oscar-díjasított
ottmaradás
overállhosszabbítás
öbölháború
önkéntes nyugdíjpénztár
öthasábos újság
panelkutatás
Parkinson-kór
PC-kártya
pedagóguskonferencia
pénzeszköz
PhD-értekezés
piacikockázat-kezelési
főosztály
pilseni sör
porzsáktelítettség-jelző
posztermegbeszélés
programtervező
matematikus
programtervezőmatematikus-képzés
projektszoba
Rácz-terem
referenciaóra
reklámkiadás
rendezvényszervezés
rokon kaliber
romafelzárkóztató program
rövid lejáratú
rövid távú memória
rövidtávúmemória-teszt
rubinkő berakás
rumos-kókuszos tejcsokoládé-drazsé
sajtóadatbank
sajtóadatbázis
sárgabarack-darabka
sárgabarackízű
selyemút
sikerorientált
szabad forrású
szakképző iskolai tanuló
szaporítószerv-rendszer
szárazanyag
szárazanyag-tartalom
Széchenyi-ösztöndíj
széles körű
széles sávú
szélsőjobboldali
személyijövedelemadó-köteles
személyijövedelemadó-törvény
szemnyomásmérés
szén-dioxid-kibocsátás
Szent Iván-éj
szerződéstervezet
szívfrekvencia-módosító
szja-törvény
szórakoztatóközpont
szortírozódoboz
szökőhónap
szöveg alapú
szűrőfunkció
taj-kártya
támadófegyver
tárgyieszköz-nyilvántartás
tárgyieszköz-szolgáltatási vezető
társkártyaigénylő
telefonfővonal
teljes körű
teljeshiteldíj-mutató
tengeri
luxushajókörút
termál- és sportszálloda
termékszennyeződés
törlesztőrészlet
tudás alapú
tudomásulvétel
tüzelőanyag-cella
újrafeldolgozás
újságíró-igazolvány
úszószövetség
utastájékoztatás
ügyféligény-felmérő lap
ügyvezetőigazgató-helyettes v. ügyvezető igazgatóhelyettes (mást jelent!)
ütvefúró
üveg hátlap
üzletágvezető
üzletágvezető-helyettes
V alakú
Valentin-nap
valószínűség-számítás
változó kor
vasútipályakapacitás-elosztó
védőfegyver
véget érni nem akaró
végül is
velünk született
vércukorszint
vezérigazgató-helyettes
vezeték nélküli
vezetékes műsorjelelosztás v. vezetékesműsorjel-elosztás
vezetékesműsorjelelosztó-piac
vezetékestelefon-szolgáltató
videó
videotechnika
videózik
virtuóz jellegű
vizes kötél, vizes kötélnyi
vízre bocsátás
weboldal
wellnesságazat
wellnessesemény
wellnessközpont
wellnessmagazin
wellnessrendezvény
záróforduló
zöldségkeverék
zöldszám
zöldszilváni
zsírforgató tálca