TÉZISEK

 

 

 

Gyuris Beáta

 

The Semantics of Contrastive Topics in Hungarian

(A kontrasztív topik szemantikája a magyarban)

 

című doktori disszertációjához

 

 

 

 

 

 

 

 

ELTE

 

2002.

 

1.         A kutatás célkitűzései

 

A dolgozat célja, hogy a magyar kontrasztív topikok, illetve az őket tartalmazó mondatok lehetséges szemantikai interpretációit megvizsgálja, választ adva a következő kérdésekre. Mi a „kontrasztív topikság” lényege, azaz, mik azok a (fonológiai, szintaktikai, szemantikai, ill. a diskurzus szerkezetére vonatkozó) tulajdonságok, amelyek minden kontrasztív topik megjelenésével együttjárnak? Milyen szempontból hasonlítanak a kontrasztív topikok a „normál” topikokhoz? Milyen tekintetben hasonlóak a fókuszhoz? Mik azok az előfeltevések, amelyek minden kontrasztív topik használatával együttjárnak, és mik az általuk bevezetett implikatúrák? Megváltozhatnak-e, és hogyan változhatnak meg egy mondat igazságfeltételei annak következtében, hogy egy összetevőjét a kontrasztív topik pozícióba helyezzük és a kontrasztív topikokra jellemző intonációval ejtjük? A kontrasztív topik szerepű kvantoros kifejezések miért vehetnek fel szűk hatókört a mondatban őket követő kvantoros kifejezésekkel szemben? Hogyan lehetséges az, hogy egyes, szintaktikai szempontból nem rosszul formált kontrasztív topikos mondatoknak nincs interpretációjuk?

 

 

2.         A kutatás módszerei és néhány elméleti alapvetés

 

A dolgozatban azt a nézetet követem, hogy a szemantika az igazságfeltételes jelentéssel foglalkozik. Azokat a mondatokat, amelyeknek azonosak az igazságfeltételeik, szemantikai szempontból nem tartom megkülönböztethetőnek. Ha két mondatnak megegyeznek az igazságfeltételei, és mégsem használhatók egymás helyett minden kontextusban (stilisztikai különbségektől eltekintve), akkor feltételezem, hogy előfeltevéseikben vagy az általuk bevezetett implikatúrákat illetően különböznek egymástól. 

Feltételezem, hogy vannak olyan mondatok, amelyeket létre tudnak ugyan hozni a  szintaktikai szabályok, de a beszélők mégsem tudnak hozzájuk jelentést rendelni. Ezeket a mondatokat interpretálhatatlan mondatoknak tartom.

A fentiek alapján akkor mondom, hogy egy mondat jelentése meg van határozva, ha igazságfeltételeik valamilyen egyértelmű módon specifikálva vannak. Ebben a dolgozatban az igazságfeltételeket egy megfelelően definiált formális nyelvre való fordítás segítségével adom meg.

            Az egyes mondatok előfeltevéseinek, illetve az általuk bevezetett konvencionális implikatúráknak a meghatározását a következőképpen végzem el. Az előfeltevéseket úgy állapítom meg, hogy megvizsgálom, mi az az információ, amely minden olyan (kérdő vagy állító) mondat(típus)ból következik, amely a vizsgált mondatot a szövegben megelőzheti. A konvencionális implikatúráknak a megállapítása úgy történik, hogy megnézzük, mi az az információ, amely minden olyan állítás(típus)sal összefér, ami a mondatot a szövegben követheti.

 

 

3.   Előzmények

3.1.      A kontrasztív topikok fonetikai, szintaktikai, szemantikai jellemzői

 

A magyar kontrasztív topikkal foglalkozó legújabb és legfontosabb szakirodalom, pl. Szabolcsi (1980, 1981a), É. Kiss (1998a), Molnár (1998), Kenesei (1989), Kálmán—Nádasdy (1994) és Alberti—Medve (2000), általában egyetért abban, hogy a kontrasztív topikok sajátos intonációjuk, szintaktikai pozíciójuk, és sajátos szemantikai szerepük segítségével különíthetők el a mondat többi összetevőjétől. Ami a kontrasztív topikok prozódiai viselkedését illeti, általában emelkedő hanglejtéssel ejtődnek és írtóhangsúlyt viselnek (Kálmán—Nádasdy (1994)). (Az írtóhansúly minden utána következő összetevő hangsúlyát törli, kivéve a kötelezően írtóhansúlyos összetevőkét.) Szintaktikai viselkedésükkel kapcsolatban, Alberti—Medve (2000) meggyőzően érvel amellett, hogy a kontrasztív topikok nem tekinthetők balra kihelyezett összetevőknek, hanem  a mondat valamelyik (Spec, TopP) pozíciójában kell, hogy elhelyezkedjenek. Abban egyetért a szakirodalom, hogy a kontrasztív topikok valamilyen jelentéstani szembenállást fejeznek ki, de abban más nem egységes a szerzők véleménye, hogy ez a szembenállás az igazságfeltételes jelentésük része-e, vagy nem. (Az előbbi álláspontot képviseli Kenesei 1989 és Alberti—Medve (2000), míg az utóbbit Szabolcsi (1980, 1981a), É. Kiss (1998a), és Kálmán—Nádasdy (1994).)

            Mind a magyar kontrasztív topikkal, mind a más nyelvek hasonló szerepű összetevőivel foglalkozó szakirodalomban gyakorta felmerül az a kérdés, hogy a kontrasztív topikok mennyiben rendelkeznek a topikok (vagy a „topikság”) általános tulajdonságaival, és így mennyiben tekinthetők a topik egyik alfajának. É. Kiss (1998a, 2000) például amellett érvel, hogy a magyarban a kontrasztív topikok teljesítik a topikság két legfontosabb feltételét, a referencialitást és a specifikusságot, ezért jogosan tekinthetők a topikok egyik altípusának. Más szerzők, köztük például Kenesei (1989) vagy Kadmon (2001) azt állítja, hogy a kontrasztív topikok közelebb állnak a fókuszhoz, mint a topikhoz, hiszen mindkettő fonetikai szempontból prominens összetevő, mindkettő alternatívákat vezet be a diskurzusba, és  bizonyos nyelvekben mindkettő előfordul többszörösen kiegészítendő kérdésekre adott válaszokban.

 

 

3.2.      A kontrasztív topik előfeltevései és az általuk bevezetett implikatúrák

 

Büring (1997) mutatta be elsőként, hogy a kontrasztív topikos kijelentő mondatok használata bizonyos előfeltevéseket vezet be arra nézvést, hogy magát a mondatot milyen kérdés előzheti meg a diskurzusban. Büring bevezeti a kontrasztív topikot tartalmazó mondatok topik szemantikai értékének fogalmát, amely egy propozíciók halmazaiból álló halmaz, ahol az egyes propozíciók mindegyike a kontrasztív topik által kifejezett propozíció bizonyos változatának, alternatívájának tekinthető. A topik szemantikai értéket alkotó egyes propozícióhalmazok elemei abban különböznek egymástól, hogy bennük a kontrasztív topik mellett a mondatban Büring szerint kötelezően megjelenő fókusz denotációja helyén annak más-más alternatívája (Rooth 1985) jelenik meg, de megegyeznek abban, hogy bennük a kontrasztív topik összetevő denotációjának ugyanaz az alternatívája jelenik meg. Az egyes propozícióhalmazok viszont abban különböznek egymástól, hogy bennük a kontrasztív topik denotációnak más-más alternatívája jelenik meg. Például a (1b) alatti mondat angol megfelelőjéhez Büring (1997) a (2) alatt szereplő topik szemantikai értéket rendeli:

 

(1)     A:          Melyik könyvet venné meg Fritz?

          B:    [_KT ´Én] [_F A New Hampshire Hotelt] venném.

 

(2)       úç(1)úç^t = {{Én A háború és békét venném, Én A New Hampshire Hotelt venném, Én a

Garp szerint a világot venném, ...}, {Rufus A háború és békét venné, Rufus A New

Hampshire Hotelt venné, Rufus a Garp szerint a világot venné, ...}, {Fritz A háború és

békét venné, Fritz A New Hampshire Hotelt venné, Fritz a Garp szerint a világot

venné, ...}, {Fritz bátyja A háború és békét venné, Fritz bátyja A New Hampshire

Hotelt venné, Fritz bátyja a Garp szerint a világot venné, ...}, ... }

 

Hamblin (1973) elméletének alapján, amely szerint az egyes kérdések denotációja megfelel a rájuk adható válaszok halmazának, a topik szemantikai érték úgy is tekinthető, mint azoknak a kérdéseknek a halmaza, amelyek ahelyett a kérdés helyett elhangozhattak volna a diskurzusban, amelyre a kontrasztív topikos mondat válaszol. A topik szemantikai érték segítségével Büring a következőképpen határozza meg a kontrasztív topikos kijelentő mondatok és az őket megelőző kérdések közötti szükséges kapcsolatot:

 

(3)       Egy kérdés jelentésének (propozícióhalmaz) meg kell egyeznie a válaszhoz tartozó

            topik szemantikai érték egy elemével. 

 

Tekintettel arra, hogy az (1A) kérdés szemantikai értéke megfelel az (1B)-hez tartozó válasz topik szemantikai értékét alkotó halmaz harmadik elemének, a (3) alatti összefüggés segítségével meg lehet magyarázni, hogy (1) miért alkot koherens diskurzust.

            Büring (1997) arra is felhasználja a topik szemantikai értékeket, hogy megmagyarázza, bizonyos kontrasztív topikos mondatoknak miért nincs egyáltalán interpretációja, vagy miért nincs meg az összes potenciálisan lehetséges olvasata. Azt állítja, hogy a fenti típuú mondatoknak azoknak az olvasatai hiányoznak, amelyek nem tudják a kontrasztív topikra jellemző implikatúrát bevezetni, vagyis amelyeknek az esetében a topik szemantikai értéket alkotó minden (alternatív) kérdésre adható összes válasz olyan, ami vagy következik a kontrasztív topikos mondat által kifejezett propozícióból, vagy ellentétben van vele. Például a következő német mondatnak azért nem lehet olyan olvasata, amelyben az univerzális kvantor tág hatókört kapna, mert az így kifejezett propozíció olyan lenne, hogy az összes lehetséges propozíció vagy következne belőle, vagy ellentétben állna vele.

 

(4)       [_KT         ALLE]       Politiker       sind     [_F         NICHT]       korrupt.

                   minden       politikus       vannak       nem       korrupt

       a.  ‘Nem igaz, hogy minden politikus korrupt.’

       b.       #‘Minden politikusra teljesül az, hogy nem korrupt.’

 

A következő pontban szerepel a (4) alatti mondat b) olvasatához tartozó topik szemantikai érték. Látható, hogy az ebben szereplő valamennyi propozíció olyan, hogy vagy következik a  (4b) alatti propozícióból, vagy logikai ellentmondásban áll vele:

 

(5)          {{minden(politikus)(lx.¬korrupt(x)), minden(politikus)(lx.korrupt(x))},

           {a legtöbb(politikus)(lx.¬korrupt(x)), a legtöbb(politikus)(lx.korrupt(x))},

       {néhány(politikus)(lx.¬korrupt(x)),{néhány(politikus)(lx.korrupt(x))}, {egy(politikus)(lx.¬korrupt(x)),{egy(politikus)(lx.korrupt(x))},

       {semennyi(politikus)(lx.¬korrupt(x)), {semennyi(politikus)(lx.korrupt(x))}, ...}

 

            Kadmon (2001), aki a diskurzusokat (implicit) kérdésekből és a rájuk adott válaszokból áll láncnak tekinti, ahol minden új megnyilatkozásnak közvetlenül relevánsnak kell lennie az előzőhöz (vagyis vagy választ kell adnia a megelőző kérdésre, vagy e kérdés egy alkérdését kell tartalmaznia) ezzel szemben azt javasolja, hogy a kontrasztív topik által bevezetett előfeltevés a beszélgetés aktuális stádiumában érvényes, megválaszolás alatt álló kérdés fókusz-szerkezetével van kapcsolatban. 

 

3.3.      A kontrasztív topikok szűk hatóköre

 

A magyarral kapcsolatban számos szerző megfigyelte (Szabolcsi 1981b, Kenesei 1989, É. Kiss 1992, 1998, 2000, and Alberti and Medve 2000), hogy a kontrasztív topik szerepű kvantoros kifejezések képesek arra, hogy szűk hatókört vegyenek fel az utánuk álló operátor szerepű kifejezésekkel szemben. A jelenséget a következő példák illusztrálják:

 

(6)       [_CT       ´Mindenki] `nem ment el.

            a. ‘Nem igaz, hogy mindenki elment.’

            b. # ‘Senki nem ment el.’

 

(7)       [_CT  ´Legalább egy könyvet] `minden diák elolvasott.

            a. ‘Minden diák olyan,  hogy legalább egy könyvet elolvasott.’

            b. # ‘Van legalább egy olyan könyv, amit minden diák elolvasott.’

 

(8)       [_CT   A politikusok ´kétharmada] `nem korrupt.

            a.            ‘Nem igaz, hogy a politikusok kétharmada korrupt.’

b.  ‘A politikusok kétharmadára igaz, hogy nem korrupt.’

 

Alberti—Medve (2000) és É. Kiss (2000) azt állítja, hogy a kontrasztív topik DP-k kis hatóköre csak látszólagos, és abból ered, hogy ilyen DP-k tulajdonságot is jelölhetnek.

 

 

3.4.      A faktuális mondatok mint eseményleírások

 

Landman (1996) a faktuális mondatokat eseményleírásoknak tekinti. Egy olyan esemény-alapú reprezentációt javasol a két többes számú főneves kifejezést tartalmazó mondatok jelentésének megragadására, mint amilyen a (9) alatti mondat angol megfelelője, amely egyaránt figyelembe veszi a fenti kifejezések hatókörét és egyenkénti/együttes olvasatuk lehetőségeit.

 

(9)       Három fiú meghívott négy lányt.

 

Landman feltételezi, hogy az igék eseménytípusokat denotálnak, az egyes DP-k pedig az események résztvevőit azonosítják. Egy többes számú DP egyaránt jelölhet egy atomi individuumok összegeként előálló többes individuumot vagy egy csoportot (Link 1984). Az úgynevezett kvantoros DP-k (pl. minden gyerek, semennyi gyerek, stb.) Landman rendszerében a hagyományos, általánosított kvantoros denotációjukat kapják.

            Landman ontológiája különbséget tesz atomi és többes számú események között. Az atomi események olyanok, amelyek résztvevői atomi individuumok vagy csoportok, és nem bonthatók le azonos típusú részeseményekre. Az események résztvevői meghatározott thematikus szerepeket játszanak az eseményben, amelyeknek a listája az ige lexikális reprezentációjában szerepel.

            A többes számú események ezzel szemben olyanok, amelyek atomi események összegeként állnak elő. Landman amellett érvel, hogy arról a többes individuumról, amely a rész-eseményekben thematikus szerepet betöltő individuumok összege, nem mondható el, hogy ugyanolyan thematikus szerepet játszana a többes számú eseményben, mint amilyet az individuális részei játszanak a rész-eseményekben. Landman az állítja, hogy a két többes számú DP-t tartalmazó mondatoknak, mint amilyen a (9) alatti, összesen nyolc „elsődleges jelentése” van, amelyek az általuk leírt összetett események szerkezetét illetően különböznek egymástól, ami szoros összefüggésben van azzal, hogy az egyes DP-k összeg vagy csoport-olvasatot kapnak-e.

            Krifka (1989) ugyanakkor a következőképpen reprezentálja az egyes faktuális mondatok által leírható események szerkezetére vonatkozó információkat. Az igei predikátumok eseményeket denotálnak, és az események halmaza egy legalsó elem nélküli teljes additív félhálót alkot. Az individuumokat leíró predikátumok extenziója szintén egy legalsó elem nélküli teljes additív félháló, a megszámlálható főnevek pedig számok és entitások közötti kétargumentumú relációt reprezentálnak. Az igei argumentumok Krifka szerint események és objektumok közötti kétargumentumú relációt jelölnek, amelyek thematikus szerepeket kódolnak, mint például ágens, patiens, stb. Az igei predikátumok és a főneves kifejezések jelentésének egyesítését egy unifikációra épülő mechanizmus segítségével reprezentálja. Krifka feltételezi, hogy az igei predikátumok lexikális reprezentációjában benne szerepel az, hogy milyen argumentumaik lehetnek, azok milyen esetben állhatnak, és milyen thematikus szerepű résztvevőjét jelölhetik az eseménynek.

 

 

 3.5.          Modális/intenzionális állítások

 

Kratzer (1991) véleménye szerint a természetes nyelvi modális állítások jelentésének megragadásához háromféle információra van szükség. Egyrészt arra, hogy a modalitás típusa szükségszerűség-e vagy lehetőség, másrészt arra, hogy ismerjük a modális bázist, vagyis azt a propozícióhalmazt, amelyet az adott kontextusban igaznak tekintünk (ez lehet a tényeknek vagy az ismereteinknek megfelelő propozícióhalmaz), és ami meghatározza a lehetséges világoknak egy halmazát, harmadrészt pedig arra, hogy ismerjük azt az elvet, amely szerint a lehetséges világoknak a fenti halmazát rendezzük (pl. mennyire felel meg a törvényeknek, mennyire normális, mennyire kívánatos, stb.).

            A fenti apparátus segítségével a következőképpen írható le az episztemikus lehetőséget illetve szükségszerűséget kifejező (10) és (11) mondat:

 

(10)     Lehet, hogy János a gyilkos.

(11)     Biztos, hogy János a gyilkos.

 

Kratzer szerint (10) akkor és csak akkor igaz a w aktuális világban, ha azok közül a lehetséges világok közül, amelyek az ismereteinknek legjobban megfelelnek, van olyan azok között, amelyek a legjobban megfelelnek az események normális menetének w-ben, amelyben János a gyilkos. (11) ezzel szemben akkor igaz, ha a fenti lehetséges világok közül mindegyik olyan, amelyben János a gyilkos.

 

 

4.            Eredmények

4.1.      A kontrasztív topikok azonosítása, általános tulajdonságok

 

Azoknak a magyar mondatoknak a megvizsgálása után, amelyekről az irodalomban általában azt szokták feltételezni, hogy kontrasztív topikot tartalmaznak, a dolgozat azt állítja, hogy az összes kontrasztív topikra jellemző tulajdonságok a következőképpen foglalhatók össze. A kontrasztív topik mindig egy olyan maximális kiterjesztés, amely a mondat valamelyik topik pozíciójában helyekedik el, követi őt a mondatban egy írtóhansúlyos összetevő, amelyet a dolgozatban a kontrasztív topik asszociáltjának neveztünk, amely ereszkedő hanglejtéssel ejtődik, és amely lehet az úgynevezett kvantorpozícióban, a fókuszpozícióban, lehet a tagadószó, valamint a ragozott ige is. A kontrasztív topik ezen kívül vagy emelkedő hanglejtéssel ejtődik és írtóhangsúlyt visel (valamely összetevője), vagy jelentésbeli szembenállást fejez ki.

             Azoknak az érveknek a megvizsgálása után, amelyeket különböző szerzők annak az alátámasztására hoznak, hogy a kontrasztív topikok a topik illetve a fókusz alesetének tekintendők, a dolgozat megállapítja, hogy ezek nem állják meg a helyüket. Ezért inkább azt javasolja, hogy a kontrasztív topikot egy sajátos konstrukciónak kell tekinteni a nyelvben, amely bizonyos prozódiai és szintaktikai jegyekkel rendelkezik, és amelynek egy meghatározott jelentés kifejezése a célja.

 

 

4.2.      A kontrasztív topik előfeltevései és az általuk bevezetett implikatúrák

 

A dolgozat amellett érvel, hogy a kontrasztív topikot tartalmazó mondatok jelentésének nem logikai következménye az, hogy van a kontrasztív topiknak legalább egy olyan alternatívája, amelyről az eredeti mondatban szereplő tulajdonság egy alternatívája állítható, hanem ez a kontrasztív topik által bevezetett implikatúrának köszönhető. A kontrasztív topikok által bevezetett implikatúrát (Büring 1997 nyomán) a következőképpen definiáljuk: minden kontrasztív topikot tartalmazó magyar mondat bevezeti azt a konvencionális implikatúrát, hogy van legalább egy olyan propozíció azok között, amelyek a kontrasztív topikos mondat által kifejezett propozícióból úgy állíthatók elő, hogy bennük kicseréljük a kontrasztív topik összetevő hangsúlyos összetevőjének denotációját és/vagy az asszociált hangsúlyos összetevőjének denotációját egy azonos típusú denotációra, amely nem következménye a kontrasztív topikos mondat által kifejezett állításnak, de nem is mond ellent neki. A dolgozat amellett érvel, hogy a kontrasztív topik használatának az a célja, hogy a fenti implikatúrát kifejezze, hiszen minden olyan állítás, amely kontrasztív topikos mondattal kifejezhető, kifejezhető másfajta szerkezettel is a magyarban.

            A dolgozat ugyanakkor rámutat, hogy, tekintettel arra, hogy a kontrasztív topik, illetve az asszociált által bevezethető alternatívák kiválasztására Büring nem ad szisztematikus módszert (egyáltalán nem foglalkozik olyan kontrasztív topikokkal, amelyek az általánosított kvantorelmélet szerint monoton csökkenő vagy nem monoton kvantorokat jelölnek), elmélete segítségével nem lehet megmagyarázni, hogy néhány potenciálisan létező magyar kontrasztív topikos mondatnak (vagy német megfelelőiknek), mint amilyenek az alábbiak, miért nincs interpretációja a magyarban, vagy miért nem állhatnak elő bizonyos olvasataik.

 

(12) a.  *[_KT ´Legfeljebb öt politikus] `nem korrupt.

       b. *Höchstens        /FÜNF       Politiker       sind                  NICHT       \korrupt.

              legfeljebb       öt       politikus       vannak       nem                  korrupt

 

A dolgozat bemutatja, hogy a különböző monotonitási tulajdonságokkal rendelkező kvantoros kontrasztív topik DP-k különböző követelményeket támasztanak azokkal a kérdésekkel szemben, amelyek őket a diskurzusban megelőzhetik. Amint a következő példákból látható, a (jobbról) monoton csükkenő vagy nem monoton kontrasztív topikos DP-ket csak olyan kérdések előzhetik meg a diskurzusban, amelyekben ugyanaz a DP megtalálható, a monoton csökkenő kontrasztív topik DP-ket ugyanakkor a puszta főnevet, vagy egy másik determinánst de ugyanazt a főnevet tartalmazó DP is megelőzheti::

 

(13) a.  Volt `sok híres ember a konferencián?

b.   [_KT ´Néhány híres ember] `ott volt.

       c. *[_KT ´Legfeljebb öt híres ember] `ott volt.     

           

(14) a.  Mikor jött pontosan `három vendég?

       b.  [_KT ´Pontosan három vendég] [_F kedden és pénteken] érkezett.

 

A dolgozat bemutatja, hogy a (12)–(14) alatti példákban illusztrált jelenségekre hogyan adható kielégítő magyarázat, ha Kadmon (2001) nyomán feltételezzük, hogy a kontrasztív topikos mondatok az őket megelőző kérdések fókusz-szerkezetével kapcsolatos előfeltevéseket vezetnek be. A (12) alatti mondatok interpretációjának hiánya például azzal magyarázható, hiszen nincs olyan jólformált kérdés, amelyekre ezek választ adhatnának.

 

 

4.3.      A kontrasztív topik szűk hatóköre

 

A dolgozat megmutatja, hogy a kontrasztív topik szerepű DP-k szűk hatóköre formálisan is levezethető, ha Alberti—Medve (2000) és É. Kiss (2000) javaslata nyomán megengedjük, hogy a kontrasztív topik szerepű összetevőknek legyen tulajdonság típusú denotációja. Ezt a lépést alátámasztja az a tény, hogy a kontrasztív topik DP-knek vannak olyan ismertető-jegyeik, például az, hogy nem lehet határozott vagy partitív olvasatuk, amelyeket más esetben is a tulajdonság-típusú denotáció létezése feltételeként szoktak megszabni.

            Ahhoz, hogy a mondat denotációját kompozicionális módon függvényalkalmazás segítségével elő tudjuk állítani a kontrasztív topik összetevő és az őt követő QP, FP vagy VP összetevő denotációjának segítségével, feltételezzük, hogy a kontrasztív topikokkal együtt előforduló igék képesek arra, hogy másodrendű tulajdonságokat jelöljenek. (Az irodalomban számos igeosztálynak bizonyították már ezt a tulajdonságát, pl. Komlósy 1992, Piñón 2001, and van Geenhoven 1996). Az igének a hagyományos, n-argumentumú predikátum-típusú denotációját (15a), másdorendű tulajdonság-típusú denotációit pedig (15b, c) illuszrálja.

 

(15) a.  ly_e lx_e verb(x, y)

            b.       lP_{<e, t>>} lx_e $y[verb(y)(x) Ù P(y)]

            c.       ly_e lP_{<e, t>>} $x[verb(y)(x) Ù P(x)]

 

A következő példa azt mutatja, hogy a fenti elvek alapján, a (16) alatti mondat denotációját a kontrasztív topik (17a) alatti, a VP (17b) alatti, a QP (17c) alatti denotációjából függvényalkalmazás révén hogyan állíthatjuk elő:

 

(16)     [_CT ´Legalább két kutyát]_j [_QP [`minden ember]_i        [_VP látott e_i e_j.]]

 

(17) a. [[CT]] = ly_pl two-dog(y_pl)

       b.  [[VP]] = $v [saw(z, v) Ù Q(v)]

       c.  [[QP]] = "x_a [person(x_a) ® $v [saw(x, v) Ù Q (v)]]

       d.  [[S]] = "x_a [person(x_a) ® $y_pl [saw(x, y_pl) Ù two-dog (y_pl)]]

 

A (17a) alatti tulajdonság azokra többes individuumokra teljesül, amelyek a kutya főnév extenziója által meghatározott félháló legalább két atomi részt tartalmazó elemei. A fentiek alapján a (17d) formulat azt jelenti, hogy minden személyhez van olyan többes individuum a kutya főnév denotációjában, amelynek legalább atomi része van, és amelyet az illető látott. Ez a formula megfelelően kifejezi a (16) alatti mondat igazságfeltételeit, tehát a javaslat számot tud adni a kontrasztív topik DP-k szűk hatóköréről az asszociáltjuk denotációjához képest.

 

4.4.      A kontrasztív topikot tartalmazó faktuális mondatok interpretációja

 

A fejezet új módszert javasol a faktuális (vagyis az aktuális világban végbemenő eseményeket leíró) mondatok denotációjának leírására, tekintettel arra, hogy az a javaslat, amely szerint a kontrasztív topik szűk hatóköre annak köszönhető, hogy tulajdonságként interpretáljuk, nem tudja kezelni azokat a lehetséges olvasatokat, amikor a kontrasztív topik szűk hatókört kap ugyan az asszociáltjához képest, de tág hatókört vesz fel valamely ige utáni kvantorhoz képest.

            A dolgozat rámutat, hogy a kontrasztív topik szerepű kvantoros kifejezéseket tartalmazó mondatok jelentése egy tekintetben lényegesen különbözik a többi kontrasztív topikos mondat jelentésétől. Míg a nem kvantoros kontrasztív topikokat tartalmazó mondatok nem különböznek igazságfeltételeiket illetően azoktól a mondatoktól, amelyekben a kontrasztív topik szerepű kifejezés valamely más szintaktikai pozícióban helyezkedik el, addig az a tény, hogy egy kvantoros kifejezés a kontrasztív topikban helyezkedik el vagy nem, befolyásolhatja a rendelkezésre álló olvasatok számát, és gyakran az interpretálhatóságot is, amint a következő példák mutatják:

 

(18) a.  #[_KT       ´Minden diák] `elkésett az óráról.

       b.  [_Q Minden diák] elkésett az óráról.

 

(19) a.  [_CT ´Legalább egy diák] [_F `sok könyvet] olvasott el.

            ‘Sok olyan könyv van, amit legalább egy diák elolvasott.’

          #          ‘Van legalább egy diák, aki sok könyvet olvasott el’

 

       b.  [_Q Legalább egy diák] [_F `sok könyvet] olvasott el.

          #‘Sok olyan könyv van, amit legalább egy diák elolvasott.’

            ‘Van legalább egy diák, aki sok könyvet olvasott el’

 

Hasonlóképpen, az a tény, hogy egy többes számú főneves kifejezés a kontrasztív topikban helyezkedik el vagy sem, befolyásolni tudja azt, hogy a mondatnak lehet-e együttes[1] (hagyományos nevén: kollektív) olvasata az egyenkénti (disztributív) olvasata mellett. A következő mondatok illusztrálják a különbséget:

 

(20)     [_CT ´Öt gyerek] `felemelte a zongorát tegnap ötkor.

a.   #‘Volt egy olyan esemény tegnap ötkor, amelyben öt (nem specifikus) gyerek együtt felemelte a zongorát.’

b.   ‘Volt egy olyan esemény tegnap ötkor, amelyben öt (nem specifikus) gyerek külön-külön felemelte a zongorát.’

 

(21)     [_T Öt gyerek] felemelte a zongorát tegnap ötkor.

a.   #‘ Volt egy olyan esemény tegnap ötkor, amelyben öt (nem specifikus) gyerek együtt      felemelte a zongorát.’

b.   ‘Volt egy olyan esemény tegnap ötkor, amelyben öt (nem specifikus) gyerek külön-     külön felemelte a zongorát.’

 

A dolgozat amellett érvel, hogy a Krifka (1989) által javasolt unifikációs mechanizmus, két jelentősebb módosítással, alkalmas arra, hogy a magyar kontrasztív topikos mondatok által leírható események struktúráját előállítsa. Az egyik jelentősebb módosítás Krifka elméletéhez képest az, hogy nem feltételezzük, hogy a mondatban minden DP denotációja thematikus szerepet játszik az ige csoport által megnevezett (összetett) eseményben, helyette bevezetjük az úgynevezett összeg-szerep (sum role) fogalmát. Azt mondjuk, hogy azok a DP-k denotációi játszanak bizonyos összeg-szerepeket egy többes számú eseményben, amelynek individuum-részei a fenti szerepnek megfelelő thematikus szerepet játsszák az egyes részeseményekben. A másik módosítás az, hogy a DP-k bizonyos szintaktikai és lexikális szemantikai tulajdonságaitól tesszük függővé, hogy denotációik milyen sorrendben unifikálódnak a mondat többi részének jelentésével, szemben Krifkával, aki az összetevőknek a szintaktikai fában való pozíciója alapján határozza meg az unifikáció sorrendjét. Mivel ebben a rendszerben az a DP kap maximális hatókört, amelynek a denotációja utoljára unifikálódik a mondat többi részének denotációjával, a fenti szintaktikai és lexikális szemantikai tulajdonságok közvetve befolyásolják a DP lehetséges hatókörét.

            A dolgozat azt javasolja, hogy a magyar kontrasztív topikos mondatok logikai szerkezete alapvetően háromféle lehet. Ezek abban különböznek egymástól, hogy a mondatban meg van-e nevezve egy olyan individuum, amelyről a mondat többi része állítást közöl, és ha igen, akkor ezt melyik mondatrész nevezi meg. Az első típusba tartoznak azok a mondatok, amelyeknek a kontrasztív topik által jelölt egy (többes) individuum a logikai alanya, mert ennek egy tulajdonságát nevezik meg, mégpedig az a tulajdonságát, hogy az individuum a mondat többi része által specifikált esemény résztvevője. Ez a logikai szerkezet olyan mondatok számára áll rendelkezésre, amelyekben a kontrasztív topik diskurzusreferens bevezetésére alkalmas. A második típusba tartoznak azok, amelyeknek az asszociált által jelölt egyetlen individuum, tulajdonság a logikai alanya, és erről tesznek a fentihez hasonló állítást. A kontrasztív topik asszociáltja abban az esetben képes egy unikus individuumot denotálni, ha a mondat fókusz pozíciójában helyezkedik el, vagy univerzális kvantort denotál, és a mondat kvantorpozíciójában helyezkedik el. A harmadik típusba azok a mondatok tartoznak, amelyek nem képesek állítást tenni valamely individuumról, hanem azt fejezik ki, hogy az a tulajdonság, hogy egy bizonyos típusú esemény résztvevője volt, hány individuumra érvényes. Ez az olvasat olyan mondatokhoz rendelhető, amelyekben az asszociált szerepét egy olyan DP játssza, amely nem tud diskurzusreferenst bevezetni. A dolgozat amellett érvel, hogy a vannak olyan mondatok a magyarban, amelyek a fenti logikai szerkezetek (vagy: interpretációs stratégiák) közül többel is rendelkezhetnek, és ilyenkor a szövegkörnyezet és a beszélő dönti el, hogy melyik interpretációt kell választani. Egy ilyen mondatot mutat a következő példa:

 

(22)     [_CT ´Három lányt] [_F négynél `kevesebb fiú] hívott meg.

a.   Van három olyan lány, akik (külön-külön vagy együtt) rendelkeznek azzal a tualjdonsággal, hogy patiensei voltak olyan meghívási eseményeknek, amelyeknek az ágense négynél kevesebb fiú volt.

b.   Van olyan specifikus négynél kevesebb fiú, akik együtt vagy külön-külön rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy három lányt hívtak meg.

c.   Azoknak a fiúknak a száma, akik külön-külön három lányt hívtak meg, kevesebb, mint négy (de lehet akár nulla is).

 

A dolgozat megmutatja, hogy minden kontrasztív topikos mondatról eldönthető, hogy a fenti három interpretációs stratégia közül melyiknek a segítségével interpretálható. Amellett érvelünk, hogy az unifikációs mechanizmusban, amelynek során létrejön a mondat denotációja, azért játszik fontos szerepet az a tény, hogy mely összetevő denotációja felel meg a mondat logikai alanyának, mert ez az a denotáció, amely legutoljára épül be a mondat denotációjába. A dolgozat számos példán keresztül bemutatja, hogy a fenti elvek és a fenti mechanizmus segítségével levezethető a kontrasztív topik DP-ket tartalmazó mondatok valamennyi denotációja.

Mint korábban már utaltunk rá, lehetnek olyan mondatok, amelyek számára a kontrasztív topik és az asszociált szintaktikai és lexikális tulajdonságai megengednének a fenti három olvasat közül olyat is, amely ugyanakkor mégsem rendelhető hozzá a mondathoz. Ez történik például a következő esetekben:

 

(23)     #[_CT                ´Minden          lány]             `énekelt.

 

(24)     [_CT ´Minden fiú] [_F `két lányt]       hívott    meg.

a.   #Minden fiú rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy két lányt hívott meg.

b.   Van két lány, aki rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy minden fiú meghívta.

 

(25)     #[_CT ´Pontosan három néző] `minden filmet látott.

a.   #‘Van pontosan három néző, akiknek megvan az a tulajdonságuk, hogy minden filmet láttak.’

b.   #‘Minden film olyan, hogy pontosan három néző látta.’

 

          A fenti jelenséget a következőképpen magyarázza a dolgozat. Definiáljuk a kontrasztív topikok által bevezetett implikatúra egy új megfogalmazását eseményszemantikai keretben, a következő módon: tekintettel arra, hogy a faktuális mondatokat eseményleírásoknak tekintjük, feltételezzük, hogy ezek olyan alternatív állításokat vezetnek be a diskurzusba, amelyek szintén eseményleírások, és amelyek szisztematikus módon előállíthatók az eredeti eseményleírásból. Azt mondjuk, hogy egy konkrét eseményt leíró kontrasztív topikos mondat bevezeti azt az implikatúrát, hogy van olyan az alternatív eseményleírások között, amely nem logikai következménye a fenti eseményleírásnak, és nem is áll vele logikai ellentmondás viszonyban, azaz, ha egyetlen esemény sem olyan azok közül, amelyek az aktuális világban az eseményleírásnak megfelelnek, amely részeseményét alkotná a kontrasztív topikos mondat által leírt eseménynek, és ugyanakkor minden olyan eseménynek a bekövetkezése, amely az eseményleírásnak megfelel, összefér a kontrasztív topikos mondat által megfogalmazott állítás igazságával. Feltételezzük továbbá, hogy atomi (tehát azonos típusú részeseményekre tovább nem bontható) eseményeket leíró állítások alternatívái szintén atomi eseményeket leíró állítások.

            A fenti módszer segítségével nemcsak a hatóköri értelmezés szempontjából lehetséges olvasatokat tudja a dolgozat megmagyarázni, hanem azt is, hogy mely többes számú DP-knek lehet egy adott faktuális mondatban együttes olvasata az egyenkénti olvasat mellett, és melynek nem.

 

 

4.5.      Kontrasztív topikok modális/intenzionális állításokban

 

A dolgozat azt állítja, hogy a kontrasztív topikot tartalmazó modális/intenzionális állítások azt az implikatúrát vezetik be, hogy van legalább egy olyan alternatív modális/intenzionális állítás, amely szisztematikus módon előállítható az eredeti állításból, nem logikai következménye annak, és nem is áll azzal logikai ellentmondás viszonyban.

            Kratzer (1991) nyomán feltételezzük, hogy a modális/intenzionális állítások azt fejezik ki, hogy a modális bázist alkotó lehetséges világok közül a valamilyen szempont szerint előbbre rendezettek olyanok, hogy vagy van közöttük legalább egy, amelyben az állításban leírt esemény végbemegy (lehetőség), vagy pedig a fenti halmazból minden lehetséges világ eleget tesz a fenti követelménynek (szükségszerűség).

            Tekintettel arra, hogy a különböző lehetséges világokban végbemenő események függetlenek egymástól, az elemzés magyarázatot tud adni arra, hogy, a (26) alatti faktuális változatával szemben, a (27) alatti mondat miért interpretálható:

 

(26)   #     [_KT        Az ´összes diák] `eljött az előadásra.   

(27)     [_KT Az ´összes diák] `eljöhet az előadásra.       

 

            Annak az elképzelésnek a nyomán, amely szerint a lehetőséget kifejező modális állítások olyan lehetséges világ létezését állítják a modális bázis elemei közül bizonyos szempontok szerint előbbre rendezett világok között, amelyben az állításban leírt esemény végbemegy, várhatónak tartjuk, hogy egy, a fenti követelményeknek megfelelő lehetséges világ létezése független attól a ténytől, hogy más lehetséges világokban alternatív események végbemennek-e vagy nem. Ezt a várakozást megcáfolják bizonyos, látszólag lehetőséget kifejező kontrasztív topikos mondatok a magyarban, mint például a (28) alattiak, mert ezek nem interpretálhatóak (szemben a (29) alattiakkal):

 

(28) a.  #[_KT ´Kevés pénzből] `megvehető a ház.

       b.  #[_KT ´Sok pénzből] `nem vehető meg a ház.       

 

(29) a.  [_CT ´Kevés pénzből] `nem vehető meg a ház.

       b.  [_CT ´Sok pénzből] `megvehető a ház.

 

A fenti jelenségekre a dolgozat a következő megoldást javasolja. A kérdéses mondatokról egyrészt azt állítja, hogy ezek szükségszerűséget kifejező állítások, másrészt pedig azt, hogy őket olyan cirkumstanciális modális bázis segítségével interpretáljuk (vagyis olyan lehetséges világokban amelyben a tények megfelelnek az aktuális világban érvényben lévő tényeknek), amelynek az elemei nincsenek rendezve. Ez azt jelenti, hogy minden releváns lehetséges világban teljesülniük azoknak a legfontosabb fizikai törvényszerűségeknek, amelyek az aktuális világban teljesülnek. Ezek közül az egyik az, hogy ha valamilyen dolog bizonyos mennyisége elegendő egy bizonyos célra, akkor ennél nagyobb mennyiség is elegendő. A (28a) azt az állítást kívánja kifejezni, hogy minden releváns lehetséges világban fennáll az az állapot, hogy kevés pénz elegendő arra, hogy megvehesse valaki a házat. Ebből az következik, hogy minden, ennél nagyobb mennyiségre is igaz, hogy minden releváns lehetséges világban fennáll az az állapot, hogy az adott mennyiségű pénz elegendő arra, hogy megvehesse valaki a házat. Ez azt jelenti, hogy minden szükségszerűséget kifejező alternatív állítás igazsága következik a (28a) alatti állítás igazságából, tehát a kontrasztív topik által bevezetett implikatúra ellentmondásba kerül a mondat igazságfeltételes jelentésével.

            A (28b) azt az állítást kívánja kifejezni, hogy a releváns lehetséges világok közül egyik sem olyan, hogy fennállna benne az az állapot, hogy sok pénz elegendő arra, hogy valaki megvehesse a házat. Ebből az következik, hogy nincs olyan pénzmennyiség, amelyre lehetne olyan lehetséges világ, amelyben abból a pénzmennyiségből megvehetné valaki a házat. Tehát az összes lehetséges alternatív állítás igazságértékét meghatározza az eredeti mondat igazsága. Ezen mondat esetében ismét ellentmondásba kerül az igazságfeltételes jelentés és az implikatúra. A (29) alattiak esetében hasonló ellentmondás nem lép fel. Például abból, hogy nincs olyan lehetséges világ, amelyben kevés pénz elegendő arra, hogy megvegye valaki a házat, még nem következik, hogy nincs olyan lehetséges világ, amelyben egy nagyobb mennyiségű pénz ne volna elég a fenti célra.

 

A szerző publikációinak jegyzéke

 

 

Tanulmányok:

 

Gyuris Beáta 1996. Az univerzális kvantifikáció értelmezése óvodás korban. In: Székely Gábor–Cs. Jónás Erzsébet (szerk.), Nyelvek és nyelvoktatás a Kárpát-medencében. Nyíregyháza, Bessenyei György Könyvkiadó, 290-305.

 

Gyuris Beáta 1998. Temporális kvantorok a magyarban. In: Büky László–Maleczki Márta (szerk.) A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei 3. Szeged, JATE, 41-58.

 

Gyuris Beáta 1998. Subordinate Clauses are Not Always Restrictors. In: Selected Papers of Docsymp 2: Graduate Students’ Second Linguistics Symposium (Working Papers in the Theory of Grammar Vol. 5, No. 2), Budapest, Research Institute for Linguistics of the Hungarian Academy of Sciences, 127-138.

 

Gyuris, Beáta 1998. The Analysis of Hungarian Adverbial Quantifiers in a Generalized Quantifier Framework. In: Cooper, Robin and Thomas Gamkrelidze (szerk.) Proceedings of the Second Tbilisi Symposium on Language, Logic and Computation, September 16-21, 1997, 126-134.

 

Gyuris, Beáta 1999. A Pragmatic Account of the Distribution of Hungarian Quantifiers in Contrastive Topic. In: Doximp 3: Graduate Students’ Third Linguistics Symposium. (Working Papers in the Theory of Grammar, Vol. 6, No. 3) Budapest, Research Institute for Linguistics of the Hungarian Academy of Sciences, 97-106.

 

Gyuris, Beáta 2000. On the Semantic Interpretation of amikor ‘when’ and ha ‘if’ Clauses in Hungarian. In: Alberti Gábor–Kenesei István (szerk.) Papers from the Pécs Conference, Approaches to Hungarian. 7., Szeged, JATEPress, 261-271.

 

Gyuris, Beáta 2000. On the Scopal Properties of Hungarian Quantifiers in Contrastive Topic. In: Kiyomi Kusumoto–Elisabeth Villalta (szerk.) UMOP 23: Issues in Semantics, Amherst, MA, GLSA, 43-58.

 

Gyuris, Beáta 2000. The Interpretation of Adverbial Quantifiers in Contrastive Topic in Hungarian. In: Masako Hirotani–Andries Coetzee–Nancy Hall–Ji-Yung Kim (szerk.) NELS 30, Amherst, MA, GLSA, 259-274.

 

Gyuris, Beáta 2000. Semantic Licensing of VP-ellipsis. In: Bartos, Huba (szerk.) Papers in the Mental Lexicon. Research Institute for Linguistics of HAS, Budapest, 67-91.

 

Gyuris, Beáta 2001. Semantic Licensing of VP-ellipsis. Acta Linguistica Hungarica 48: 59-78.

 

Gyuris Beáta 2001. Kvantoros kifejezések és alternatíváik a kontrasztív topikban. In: Kabán Annamária (szerk.) Funkcionális mondatperspektíva és szövegszerkesztési stratégia. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 57-64.

 

Gyuris Beáta-Novák Attila 2001. A topik és a kontrasztív topik. In: Kálmán László (szerk.) Magyar leíró nyelvtan: Mondattan I. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához VI. Budapest, TINTA Könyvkiadó, 24-53.

 

Gyuris, Beáta 2002. Contrastive topics and alternatives in event semantics. In: István Kenesei–Péter Siptár (szerk.) Approaches to Hungarian 8, Budapest, Akadémiai Kiadó, 187-216

 

Gyuris, Beáta 2002. Contrastive Topics in a Possible-Worlds Semantics. In: Gábor Alberti–Kata Balogh–Paul Dekker (szerk.) Proceedings of Seventh Symposium on Logic and Language. Pécs, 73-81.

 

Gyuris Beáta, megj. előtt. Az aktuális tagolás és a kvantorok hatóköre. In: Büky László–Maleczki Márta (szerk.) A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei 5., Szeged, SZTE.

 

 

 

Recenziók:

 

Turner, Ken and Beáta Gyuris 1995. A Review of Maarten de Rijke, ed. Diamonds and Defaults: Studies in Pure and Applied Intensional Logic. Dordrecht/Boston/London: Kluwer Academic Publishers. (Synthese Library 229). Pp. ix+338. 1993. International Review of Applied Linguistics in Language Teaching XXXIII/4 November

 

Turner, Ken and Beáta Gyuris 1996. A Review of Anthony Kenny, Frege, London, Penguin Books, 1995. Pp. xi + 223. Journal of Literary Semantics XXV/2 August, 173-180.

 

Turner, Ken and Beáta Gyuris 1996. A Review of Emmon Bach, Eloise Jelinek, Angelika Kratzer and Barbara Partee. Eds. Quantification in Natural Languages. Dordrecht/Boston/London: Kluwer Academic Publishers. 1995. Pp. ix + 756. Linguistics 34 (4), 857-864.

 

Gyuris, Beáta 2000. English Language - Semantics. In: Kitson, Peter (szerk.) The Year’s Work in English Studies 78. Oxford, Malden, MA: Blackwell, 67-72.

 

Gyuris, Beáta 2001. English Language - Semantics. In: Kitson, Peter (szerk.) The Year’s Work in English Studies 79. Cambridge, Cambridge University Press, 57-64.

 

Gyuris, Beáta 2001. English Language - Semantics. In Baker, William-Womack, Kenneth (szerk.) The Year’s Work in English Studies 80. Cambridge, Cambridge University Press, 55-62.

 

Gyuris, Beáta, megj. előtt. English Language - Semantics. In: Baker, William-Womack, Kenneth (szerk.) The Year’s Work in English Studies 81. Cambridge, Cambridge University Press.