|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nyitólap > Archívum > Kitüntetettek
Kitüntetettek a Nyelvtudományi Intézetben
2010: A Jelnyelvi Törvény létrehozásáért és elismeréséért nyújtott odaadó elkötelezettségéért a Siketek és Nagyothallók Országos szövetségének elnöksége a "Tiszteletbeli tag" címet adományozta Bartha Csillának. Kádár Zoltán Dániel a Historical Chinese Letter Writing (Történeti Kínai Levélírás) című pályamunkájáért Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott
2009: É. Kiss Katalin, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos tanácsadója, az MTA levelező tagja; a magyar nyelven megfigyelt jelenségekből levont következtetéseiért, az egyetemes emberi nyelvre vonatkozó tudás gazdagításában elért eredményeiért, valamint a mondattan elméletének fejlesztésében és a magyar nyelv szerkezetének leírásában nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatásaiért vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. A 2008. évi Talentum Díjat társadalomtudomány kategóriában Lukács Ágnes kapta a "Nyelvi tünetek és kognitív képességek a nyelvi fejlődés zavaraiban" című tanulmányáért, valamint a társadalomtudományok terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. (MTA hírek)
2008: Gósy Mária Akadémiai Díjat kapott. Gósy Mária Bárczi Gusztáv-Emlékérmet kapott Kiefer Ferencnek az elméleti és leíró nyelvészet terén elért, világszerte elismert eredményeiért, a nyelvtudomány egészére kiható újító munkásságáért, valamint a magyar és a nemzetközi tudományos közéletben játszott szerepéért a Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából Széchenyi-díjat adományozott.
2007: Surányi Balázs a Multiple operator movements in Hungarian c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott A magyar nyelv nagyszótára I. és II. kötete (MTA Nyelvtudományi Intézet, főszerkesztő: Ittzés Nóra) Kiváló Magyar Szótár díjat kapott.
2006: Balogh Lajos Pais Dezső-díjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének előterjesztésére március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Bánréti Zoltánnak, a nyelvtudomány kandidátusának, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettesének, a nyelvtudomány, a neurolingvisztikai kutatások fejlesztése, új kutatási irányainak meghonosítása, új tudósnemzedékek nevelése terén és vezetői munkája során elért érdemei elismeréseként. Pálmainé Orsós Anna Trefort Ágoston közoktatási díjat kapott. Takács Gábor az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársa A Comparative Dictionary of the Angas-Sura Languages c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott
2005: Domonkosi Ágnes a Megszólítások és beszédpartnerre utaló elemek nyelvhasználatunkban c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott. Kiefer Ferenc és Siptár Péter az Akadémiai Kiadó Nívódíját kapták. A Talentum 2005. évi Akadémiai díjat Takács Gábor nyerte el „Egyiptomi etimológiai szótár (első és második kötet)” című pályázatával.
2004: É. Kiss Katalin Palladium díjat kapott. Gósy Mária Brassai Sámuel Díjat és Emlékérmet kapott A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - Herman Józsefnek, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a nyelvtudomány területén nemzetközileg elismert, évtizedeken át végzett tudományos tevékenységéért Széchenyi-díjat adományozott. Lukács Ágnes és Racsmány Mihály a Nyelvi és emlékezeti funkciók a Williams-szindrómában c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott. Várnai Zsuzsa a Magyar Nyelvtudományi Társaság Fokos díja
2002: Bárkányi Zsuzsanna a Spanish and Related issues: Quantity Sensitivity c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott. Bartos Huba MTA Bolyai Plakettet kapott. Gyuris Beáta a The Semantics of Constructive Topics in Hungarian c. művének elismeréseként Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott.
2001: Bartos Huba Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott.
2000: Kiefer Ferenc Munkácsi Bernát díjat kapott Pálmainé Orsós Anna Solt Ottilia díjat kapott. Rádai Gábor Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott.
1999: Kemény Gábor az Anyanyelvápolók Szövetségének Lőrincze Lajos díját kapta. Olaszy Gábor Akadémiai Díjat kapott.
1998: Siptár Péter Akadémiai Díjat kapott.
1996: Gerstner Károly Akadémiai Díjat kapott. Rebrus Péter Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott. Zaicz Gábor Akadémiai Díjat kapott.
1994: É. Kiss Katalin öt Center for Advanced Study (Stanford, Princeton, Berlin, Wassenaar és North Carolina) által adományozott New Europe Prize. Ebbõl a 40 000 dolláros díjból alapíttatott a Telegdi Zsigmond Ösztöndíj magyar nyelvészek számára.
1993: Bakró-Nagy Marianne Akadémiai Díjat kapott. Csúcs Sándor Akadémiai Díjat kapott. Honti László Akadémiai Díjat kapott.
1992: Kassai Ilona Kempelen Farkas Emlékérmet kapott.
1991: Kiss Lajos Akadémiai Díjat kapott.
1990: Gósy Mária Kempelen Farkas Emlékérmet kapott.
1986: Gósy Mária Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott.
1985: É. Kiss Katalin a Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán díját kapta
1983: Bakró-Nagy Marianne a Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán díját kapta
1978: Kemény Gábor a Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán díját kapta
Módosítva: 2010.04.01. |
|